Vencel magyar király halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Budán székelt az említett király, akit a magyarok Lászlónak neveztek [ti. Vencel], de a bárók egyetlen várat, egyetlen hatalmat vagy tisztséget, egyetlen királyi jogot sem adtak vissza neki, éppúgy, mint a gyermek Károlynak sem: de az ország egyik része Károlyt, a másik Lászlót nevezte királynak, de csak név szerint, nem pedig valósággal, vagy a királyi fölség és hatalom ereje szerint.”
(Részlet a Képes Krónikából)

1306. augusztus 4-én hunyt el Vencel magyar király (ur. 1301-1305), az Árpád-ház kihalását követő „interregnum” időszakának első uralkodója, aki utóbb – rövid ideig – a cseh és lengyel trónt is elfoglalhatta.

A Pøemysl-dinasztiából származó fiatalember 1289-ben, II. Vencel cseh király (ur. 1278-1305) gyermekeként látta meg a napvilágot. Vencel édesapjának országlása alatt a morvamezei vereség (1278) után hanyatlásnak induló uralkodóház rövid ideig újabb fénykorát élhette, ugyanis 1300-ban a lengyel trónt, majd 1301-ben a Szent Koronát is megszerezte. Mint ismeretes, ebben az évben III. András (ur. 1290-1301) elhunytával kihalt az Árpád-ház, aminek eredményeként a Magyarországért folytatott dinasztikus vetélkedés új szakaszába lépett. A trónharcok nem az „utolsó aranyágacska” lehullásával kezdődtek, hiszen a nápolyi Anjou-ház jelöltje, a gyermek Caroberto – a későbbi Károly Róbert (ur. 1308-1342), aki V. István (ur. 1270-1272) dédunokájaként követelte a trónt – már 1300-ban hazánkba érkezett, ráadásul VIII. Bonifác pápa személyében hatalmas pártfogót tudhatott maga mögött.

Bicskei Gergely esztergomi érsek 1301 tavaszán meg is koronázta a nápolyi fiatalembert, II. Vencel azonban fia, Vencel és András leánya, a később szentté avatott Erzsébet eljegyzésére hivatkozva a Pøemysl-dinasztiának követelte Magyarországot. A 12 esztendős cseh jelölt esélyei látszólag csekélyek voltak, az a körülmény viszont a kezére játszott, hogy Carobertót igen népszerűtlenné tette a pápa gyámkodása. A főurak attól tartottak, hogy az egyház megkísérli majd befolyása alá vonni hazánkat, ezért az 1301 májusában tartott országgyűlésen Vencelt választották meg királynak, majd augusztus 27-én János kalocsai érsek a Szent Koronát is a fiatalember fejére helyezte. A pápa erre válaszul Niccoló Boccasini személyében legátust küldött Magyarországra, aki a hazai klerikusok döntő többségét megnyerte Caroberto számára, sőt, az Anjoukhoz hű Csesznekieket Buda megtámadására is rávette, a Kőszegiek azonban katonai támogatást nyújtottak Vencelnek.

A korlátlan hatalomra törő bárói famíliák persze nem önzetlenül segítették Vencelt: az ő érdekük a központi hatalom tehetetlenségében, a király kiszolgáltatottságában rejlett, várakozásaik pedig utóbb maximális mértékben teljesültek. A fiatal uralkodó birtokok és címek mértéktelen osztogatására kényszerült, ez azonban csak fokozta önállótlanságát, és utóbb a bukásához vezetett. Vencel magyar királysága a Pøemysl-dinasztia fejének, II. Vencelnek is számos problémát okozott, ugyanis a pápa 1303-ban kiátkozással fenyegette meg a családot e cím használatáért, majd Habsburg Albert német király (ur. 1298-1308) Caroberto támogatására háborút indított Csehország ellen. Időközben a fiatalembert támogató oligarchák túlnyomó többsége – például Aba Amadé, Borsa Kopasz, később Csák Máté – szintén átpártolt az Anjou-jelölt oldalára, ezért a cseh uralkodó úgy döntött, hogy a küszöbön álló összecsapás előtt biztonságba helyezi fiát.

1304-ben II. Vencel erős sereggel érkezett Budára, és – a Szent Koronával együtt – hazavitte az ifjú Vencelt, Magyarország kormányzását pedig Kőszegi Iván gondjaira bízta. A Pøemysl-dinasztia tehát nem szándékozott lemondani a trónról, a Habsburgok elleni háború azonban később kedvezőtlenül alakult a család számára: II. Vencel 1305 júniusában befejezte életét, halálával pedig az általa felépített birodalom is hanyatlásnak indult. A király 16 esztendős gyermeke, aki III. Vencel néven foglalta el a cseh trónt, augusztusban kénytelen volt kedvezőtlen békét kötni a Habsburg Albert vezette szövetséggel, majd októberben, Brünnben lemondott a Szent Koronáról, azt azonban nem Carobertónak, hanem a háború során hozzá pártoló alsó-bajorországi hercegnek, Wittelsbach Ottónak adta át. Ottó – aki IV. Béla (ur. 1235-1270) unokájaként formálhatott jogot a trónra – utóbb mintegy másfél évig uralkodott az oligarchák által szétszabdalt Magyarország egy apró darabja felett.

Vencel a dinasztiát ért csapások ellenére a cseh és a lengyel trónt is megtarthatta, a magyarországi kudarc azonban megkeserítette hátralévő hónapjait. A krónikák szerint a 16 esztendős fiatalember léha életmódot folytatott, az alkohol mámorába menekült, mindeközben pedig Erzsébettel kötött eljegyzését is felbontotta. Mivel a cseh előkelők tartottak a Pøemysl-dinasztia kihalásától, Vencelt utóbb rábeszélték a házasodásra, a Viola hesseni hercegnővel kötött frigy azonban gyermektelen maradt. A király 1306. augusztus 4-én, valószínűleg egy részeg vita során veszítette életét Olmütz városában, trónját pedig a később Magyarországon is uralkodó Luxemburgiak szerezték meg.