Mongol győzelem a Kalka folyó menti csatában

Szerző: Tarján M. Tamás

„Ma a mongolok az én országomat ragadták el, de holnap a tiedet fogják.”
(Kötöny kun fejedelem intelme vejéhez, Misztiszlávhoz)

1223. május 31-én győzték le a Szübötej és Dzsebe vezette mongol hordák Kötöny kun fejedelem és az orosz államok egyesült seregét a Kalka folyó mellett vívott csatában. A diadal eredményeképpen és az azt követő hódítások nyomán Dzsingisz kán (ur. 1206-1227) egészen Európáig kiterjesztette birodalma határait, és előkészítette a keleti sztyeppe meghódítását.

Miután a Hvárezmi Birodalomhoz tartozó Otrar városában 1218-ban lemészároltak egy mongol karavánt, Dzsingisz kán bosszúhadjáratot indított a sah ellen, melynek eredményeként két esztendő alatt porba hullott Ázsia egyik leghatalmasabb állama. Minden bizonnyal ez volt a nagykán legvéresebb háborúja, hiszen a hódítások során a mongol hordák egész városokat töröltek el a föld színéről, és hatalmas tömegeket hajtottak el rabszolgának a birodalom belsejébe. A hvárezmi sah legyőzésével Dzsingisz egyszeriben Mezopotámia és a Kaukázus térségéig hatolt előre, Dzsebe és Szübötej, a nagykán két tehetséges hadvezére pedig már 1220-ban portyázó hadjáratot indított nyugatra, mely során megsarcolták Azerbajdzsánt, és szolgálatukba kényszerítették az ottani kurd és türk törzseket. A két tümen – mintegy 20 000 fő – felett rendelkező parancsnokok még ebben az esztendőben engedélyt kértek Dzsingisz kántól a Kaukázuson túli területek kifosztására, miután pedig a birodalom feje áldását adta tervükre, a horda megindult észak felé.

Dzsebe és Szübötej 1221 során két hadjáratban elpusztította Grúziát, Derbent városának lakóit pedig csak megfelelő hadisarc és tíz hegyi vezető fejében kímélték meg. A mongolok hamarosan átkeltek a Kaukázus láncain, és a divide et impera ősi módszerével sikeresen meggyengítették a helyi népek – pl. alánok, cserkeszek – és a kunok szövetségét. Dzsebe és Szübötej részesedést ígért Kötöny kun fejedelemnek a hadi zsákmányból, az uralkodó azonban rajtavesztett az alkun, ugyanis a mongolok valódi célja nem az apró törzsek alávetése, hanem a Kárpátoktól az Urálig terjedő sztyeppei birodalom felszámolása volt. Miután a hadvezérek könnyűszerrel legyőzték a cserbenhagyott népeket, Kötöny üldözésére indultak, aki családjával együtt vejénél, Merész Misztiszláv halicsi fejedelemnél (ur. 1219­−1227) keresett menedéket.

Miközben a mongolok a Fekete-tenger partvidékét pusztították, Kötöny igyekezett szövetséget kötni az orosz fejedelemségekkel, ez azonban nem bizonyult könnyű feladatnak, hiszen partnerei korábban éppen a kun fosztogatásoktól szenvedtek a legtöbbet. A nomád fejedelem végül mégis meggyőzte vejét, aki hamarosan III. Misztiszláv kijevi (ur. 1212-1223) és Jurij szuzdali uralkodó (ur. 1212-1216/1218-1238) támogatását is megszerezte a mongolok ellen. Dzsebe és Szübötej 1223 tavaszán követeket küldött III. Misztiszlávhoz, az elbizakodott kijevi fejedelem azonban kivégeztette a delegációt, ami gyakorlatilag egyet jelentett a hadüzenettel. A szövetségesek a következő hetekben össze is vonták haderejüket, ennek pontos méretéről viszont nincsenek megbízható adataink: az orosz krónikák csupán a háborúban résztvevő előkelőket sorolják fel, így a kutatók becslései 30-80 000 fős létszám között ingadoznak. A sztyeppei sereggel szemben Dzsebe és Szübötej két tümennel, azaz nagyjából 20 000 fős hordával rendelkezett, a hadjárat korábbi szakaszában legyőzött népek segédcsapataival együtt azonban a mongol létszám akár a 25 000 főt is elérhette.

Az Aral-tónál  – Dzsocsi irányítása alatt – egy másik sereg is várakozott, de a nagykán fia betegsége miatt nem tudott beavatkozni a küzdelembe. Dzsebe és Szübötej a követek meggyilkolása után kelet felé indult, egy gyenge előőrsöt azonban hátrahagytak, melyet az orosz-kun szövetségesek könnyűszerrel le is győztek. A fejedelmeket felbátorította ez az apró siker, ezért könnyelműen a menekülők után vetették magukat, ám a mongolok megfutamodása csupán taktikai fogás volt: 9 nap után, 1223. május 31-én a Kalka folyónál – mely valószínűleg az Azovi-tenger közelében található Kalcsikkal azonos – a hátrahagyott utóvéd utolérte Dzsebe és Szübötej főseregét, mely azonnal csatára kényszerítette a fáradt és szétzilált szövetségeseket.

Az orosz évkönyvek meglehetősen szűkszavúan írnak a Kalka folyónál vívott csatáról, így az eseményeket csak nagy vonalakban tudjuk rekonstruálni. Annyi bizonyos, hogy a tekintélyes szövetséges haderő számára komoly hátrányt jelentett, hogy nem azonos taktika szerint, hanem az egyes uralkodók parancsnoksága alatt szállt szembe a mongolokkal. Az egységnek és a kiforrott hadmozdulatoknak köszönhetően Szübötej és Dzsebe hada jóval alacsonyabb létszáma dacára is könnyűszerrel az ellenség fölé kerekedett, és rövid időn belül megtörte a kun-orosz csatavonalat. Egyes történészek szerint a szövetséges sereg Kötöny harcosainak visszavonulása miatt omlott össze, mivel a nomád lovasság hatalmas rést teremtett a seregtestek között; mások a gyengén felszerelt, parasztokból verbuvált orosz gyalogság megingását tartják felelősnek.

A kérdésben dönteni nem lehet, de annyi bizonyos, hogy a mongolok a Kalka folyónál vívott ütközetben bekerítették, majd felmorzsolták Misztiszláv seregét, mely a források szerint több tízezer katonát veszített. A kijevi fejedelem a csata után egy cölöpökkel körbevett táborban próbált oltalmat találni, ám három nap után megadta magát Dzsebének, aki kíméletlenül legyilkoltatta a bekerített oroszokat. A fogságba esett fejedelmek később szintén rettenetes halállal bűnhődtek: a mongolok legyőzött ellenfeleiket a harctéren ácsolt győzelmi emelvény alá fektették, tehát gyakorlatilag élve eltemették őket. Erre a sorsra jutott volna a halicsi Misztiszláv és Kötöny is, ők azonban időben el tudtak menekülni a tragikus kimenetelű ütközetből.

A diadal után Szübötej és Dzsebe kelet felé indult a lassan már három éve háborúzó hordával, és miután a volgai Bolgárországot és az Urál környékén élő kunokat is elpusztították, a Szir-darja folyónál találkoztak Dzsingisz kánnal. A két hadvezér merész és sikeres vállalkozásával szinte példátlan teljesítményt mutatott fel, hiszen seregük három esztendőn át dúlt és fosztogatott a kelet-európai sztyeppén. A kun-orosz szövetségre mért súlyos vereség után a mongolok egy ideig távol maradtak ettől a térségtől, ugyanis a nagykán halála és a kínai államok elleni háború egy időre lefoglalta a birodalom erejét. 1237-ig kellett várni, mire Szübötej és a fiatal Batu kán vezetésével újabb hadjárat indult nyugatra, mely learatta az 1223. évi pusztítás gyümölcsét; az új hódításokkal a nomádok egészen a Kárpátok előteréig jutottak.