Hódító Vilmos partra száll Angliában

Szerző: Tarján M. Tamás

„Hódító Vilmos 1066-ban azt mondta a kapitányainak: elhatároztam, hogy hozzácsatolom Angliát Normandiához. Menjetek, és szerezzetek íjakat és nyilakat, mert holnap indulunk.” (Részlet egy angol gyermekversből)

1066. szeptember 28-án szállt partra seregével az angliai Sussexben Hódító Vilmos normann herceg (angol királyként ur. 1066-1087), azzal a céllal, hogy megszerezze az ország trónját II. Harold királytól (ur. 1066). A két héttel később vívott hastingsi csatában aztán Normandia hercege döntő győzelmet aratott riválisa felett, elnyerte az angol koronát, uralomra jutásával pedig a kormányzásban és a kultúrában is új korszak köszöntött Angliára.

Vilmos 1027-ben, Ördög Róbert normandiai herceg (ur. 1027-1035) törvénytelen fiaként látta meg a napvilágot; édesanyja a krónikák szerint egy Falaise városában élő tímár leánya volt, ennek nyomán aztán a híres hódítót sokáig Fattyú Vilmosnak gúnyolták. Származása ellenére a későbbi angol király nyolc éves korában apja örökébe léphetett, és a normann előkelők állandó lázadozása dacára sikeresen meg is őrizte hatalmát. Vilmos normandiai uralkodása során igen tehetséges politikusnak bizonyult, ugyanis Flandriai Matildával kötött házasságával, majd az I. Henrik francia király (ur. 1031-1060) oldalán – később pedig ellenében – vívott háborúkkal sikeresen kikerekítette franciaországi birtokait.

Az uralkodó legnagyobb hódítása azonban mégis Angliához kötődött, melynek trónját – a szóbeszéd szerint – a gyermektelen Hitvalló Edward (ur. 1042-1066) már 1051 során Vilmosnak ígérte; a szent királlyal ugyanakkor országlása során ritkán esett meg, hogy szándékai szerint cselekedhetett, ennek megfelelően halálos ágyán, 1066 januárjában ezt a döntést is megmásította, és Anglia legerősebb oligarchájára, Harold Godwinsonra hagyta koronáját. Edward végakaratát természetesen a normann herceg nem fogadta el, és – II. Sándor pápa támogatásával – az év során egy zsoldosokból és hűbéreseiből álló sereget toborzott az ország meghódítására.

Hódító Vilmos 1066 augusztusának végén felkészült az átkelésre, II. Harold pedig roppant hajóhadat gyűjtött ellene, és ellenőrzése alá vonta a két országot elválasztó La Manche-csatornát. Az angol uralkodó helyzetét ugyanakkor jelentősen megnehezítette, hogy trónra lépése ellen nem csak Vilmosnak volt kifogása, hanem a herceggel egy időben féltestvére, Tostig és III. (Keménykezű) Harald norvég király (ur. 1047-1066) is harcba szállt a koronáért. Miközben II. Harold a normannok támadását várta – Vilmos ugyanis a rossz idő miatt sokáig vesztegelni kényszerült –, a norvégok váratlanul partra szálltak York közelében, így aztán az angol királyi sereg északra vonult, és szeptember 25-én, a Stamford Bridge-i csatában győzelmet is aratott. Hódító Vilmosnak hatalmas szerencséje volt, Harold ugyanis a norvég támadás miatt őrizetlenül hagyta a La Manche-csatornát, így aztán a normann herceg sikeresen végrehajtotta azt a hadműveletet, amit 1066 óta egyetlen stratégának – például Napóleonnak, vagy Hitlernek – sem sikerült: átkelt a Brit-szigetre, és később uralma alá hajtotta egész Angliát.

Vilmos a partra szálláshoz a sziget délkeleti csücskét, Sussexet választotta ki, és a kedvezőtlen szelek elültével, 1066. szeptember 28-án szárazföldre is lépett Pevensey mellett. A trónkövetelő kedvező pozícióban volt, hiszen 7000 fegyveres állt mögötte, miközben ellenfele, Harold már jelentős veszteségeket szenvedett, ráadásul a normannokkal való összecsapáshoz hatalmas távot kellett megtennie. Vilmos a maga előnyére fordította a rendelkezésre álló időt, és seregei újjászervezése után a Hastings közeli mocsarakhoz vonult, hogy ott csapjon le ellenfelére; terve bevált, ugyanis Harold október 13-án gyanútlanul megközelítette a szóban forgó várost, a meglepetés ereje és seregeinek fáradtsága nyomán pedig esélye sem maradt a győzelemre. Hódító Vilmos a hastingsi csatában elsöprő győzelmet aratott riválisa felett, az ütközetben pedig Harold, az utolsó angolszász uralkodó is életét vesztette. Anglia király nélkül, a herceg pedig ellenfél nélkül maradt, így aztán a kontinensről érkező hadak hamarosan bevonultak Londonba, és 1066 karácsonyán trónra ültették I. Vilmost, a szigetország első normann uralkodóját.

Hódító Vilmos trónra lépése nem csak egy sikeres és szerencsés hadjárat eredménye, hanem egyúttal egy új korszak kezdete volt Angliában, mely a kormányzásban, a diplomáciában és a kultúrában is maradandó nyomot hagyott. Bár az újdonsült király későbbi élete nagy részét Normandiában, a Franciaország ellen vívott háborúban töltötte – és ezzel elültette a 15. század közepéig húzódó angol–francia konfliktus magvait –, rendeletek útján ezalatt gyökeresen átalakította a közigazgatást és a jogrendszert. Vilmos 1066 után növelte a megyék hatáskörét, letörte a nagy hatalmú grófokat, hatékonnyá tette az adóztatást, miközben a híres Domesday Book-ba összeíratta új királyságának minden lakosát és összes javait.

A normannok hatalomra jutása emellett az angol kultúrában is maradandó nyomot hagyott: miután a Normandiában egykor megtelepedő vikingek Hódító Vilmos koráig nagyrészt asszimilálódtak az őslakossághoz, a Londonban kialakított királyi udvar – az angolszász időkkel ellentétben – hamarosan a francia műveltség fellegvára lett. Franciaországi gyökereik nyomán a normannok nem csak a feudalizmus terén valósították meg a kontinensen látott mintát, hanem többek között az angol nyelvbe is új szavak tömkelegét ültették át, mely ezt az addig is sokszínű – kelta-római-germán – kultúrát még egy árnyalattal gazdagította.