rubicon

Ülő Bika sziú törzsfőnök leteszi a fegyvert

1881. július 20.
lock Ingyenesen olvasható
3 perc olvasás

Tatanka Ájotanka, angol nevén Sitting Bull, magyar nevén Ülő Bika, a leghíresebb sziú főnök valószínűleg a mai Dél-Dakota állam északi részén született, 1831-ben. A nyugati (titon vagy lakota) sziúk húgpápá nevű törzséhez tartozott. Életét a vadászat, a varázslat és a harc töltötte ki (minden más munka az asszonyok feladata volt). A harcot ősi ellenségeik, a varjúk és az aszinbojnok ellen vívták, szövetségben más sziú törzsekkel, valamint az arapahókkal és az északi sájenekkel. 

Ülő Bika portréja
Forrás: Wikimedia Commons / David Francis Barry

Ülő Bika a lakoták négy hagyományos erényének, a bátorságnak, az állhatatosságnak, a nagylelkűségnek és a bölcsességnek a megtestesítőjévé vált. Legendásan nagylelkű volt, az elejtett vadakat elosztogatta, szeretettel bánt a gyerekekkel, az öregekkel és az állatokkal. Még az éhes kutyákat is hússal etette. Ráadásul vicsásá vákánnak, vagyis szent embernek tartották, aki látomásokat értelmezett és viszályokat csendesített le. Százhetvenöt centiméter magas, izmos testű, széles mellkasú, szúrós pillantású férfi volt, aki 1857-ben a húgpápák harci főnöke lett. 

Az 1862-es minnesotai sziú felkelést követő években kezdett harcolni a fehér katonák ellen. Vörös Felhő háborúja (1866–1868) után a sziúk egy része letelepedett a mai Dakota állam nyugati felén létesített rezervátumban. Ülő Bika képviselte az oglala Vörös Felhő főnökkel szemben a régi életmódhoz ragaszkodó, a fehérekkel meg nem alkuvó politikát. Ezért 1869 körül valamennyi, a rezervátumon kívül élő sziú törzs harci főnökévé választották.

1874-ben aranylelőhelyre bukkantak a dél-dakotai Black-hegységben. A kormány megpróbálta megvásárolni a sziúktól a hegységet, ők azonban a Páhá Szápának nevezett területet egyrészt misztikus, szent helynek tekintették, másrészt élelemraktárnak és ideális téli táborhelynek. Ezért tört ki az úgynevezett nagy sziú háború 1875-ben. 1876-ban Ülő Bika vezető szerepet játszott a sziúk és sájennek által kivívott győzelmekben. Az ő látomásainak köszönhetően töltötte el a harcosokat a legyőzhetetlenség érzése. Először június 17-én a Rosebud pataknál visszavonulásra bírtak egy saját létszámuknál kétszer nagyobb hivatásos hadsereget. Majd június 25-én a Little Bighorn folyó mellett megsemmisítő vereséget mértek George A. Custer alezredes 7. lovasezredére. Ez volt az indiánok egyik legnagyobb győzelme a történelmük során.

A háború végül azzal zárult le, hogy a sziúk többségét az éhség kapitulációra kényszerítette. Ülő Bika azonban ezer követőjével együtt nem adta meg magát, hanem 1877-ben átvonult „a Nagymama Földjére”, a Viktória brit királynő fennhatósága alatt álló Kanadába. Csakhogy a bölények egyre fogytak, s a sziúk újra meg újra átcsaptak amerikai területekre, diplomáciai konfliktusokat okozva. Végül a kanadai kormány is belátta, hogy vissza kell küldenie a sziúkat, akik hosszas huzavona után, 1881 nyarán vissza is tértek a Dakota Territóriumon kialakított rezervátumba, a Standing Rock Ügynökség területére. Ülő Bika harci főnök 1881. július 20-án adta meg magát Fort Buford erődjében.

Ülő Bika ettől kezdve két feleségével és öt gyermekével itt élt, gerendaházban lakott, állatokat tenyésztett, gabonát termesztett és gyerekeit kongregacionalista iskolába járatta. Nem volt fogoly: 1883-ban jelen volt Bismarckban, Észak-Dakota fővárosában az állami törvényhozás épületének alapkőletételénél, 1884-ben pedig St. Paulba, Minneapolisba és New York Citybe is ellátogathatott. 1885-ben több hónapot töltött Buffalo Bill cirkuszánál. Heti ötven dollárt kapott, százhuszonöt dollár osztalékot, és kizárólagos jogokat portréinak és aláírásainak árusítására. Szerepe sem volt megterhelő: csak ellovagolt néhányszor a nézők előtt, vagy pipázva üldögélt sátrában. 1886-ban pedig száz sziú és sájen kíséretében felkereste a montanai varjú rezervátumot, ahol nagy ünneplés közepette elásták a csatabárdot. 1888-ban Washingtonban kezet rázhatott Grover Cleveland elnökkel.

A Little Bighorn-i csata, amely 1876. június 25–26-án zajlott le
Forrás: Wikimedia Commons / Seifert Gugler & Co.

1890-ben a rezervátumon elterjedő szellemtánc-mozgalom mellé állt. Látomásai hatására egy Wovoka nevű indián azt hirdette, hogy visszaállítható az ősi indián életmód, mivel a bölények visszatérnek, és a fehérek örökre eltűnnek. A felkeléstől tartó helyi ügynök az indián rendőrséggel le akarta Ülő Bikát tartóztatni, és december 15-én a dulakodás során vad közelharc tört ki. A lövöldözésben mind Ülő Bikát, mind tizenéves fiát, Varjúlábot megölték. Hat indián rendőr is az áldozatok között volt. Ülő Bikát a Yates-erődnél temették el, de különböző vandálok többször is felnyitották a sírját. 1953-ban a sziúk elrabolták földi maradványait, hogy a Missouri-völgy dombjain, Mobridge város közelében helyezzék örök nyugalomra, húsz tonna acélrúddal és betonnal biztosítva sírját.

Mi az a Turner-tézis és hogyan kapcsolódik a vadnyugat meghódításához? Kiből tevődött össze az aranyásók kalandvágyó csapata? És lezárult-e a vadnyugat története a 19. században?

Fedezze fel a válaszokat a Szerző A határvidék öröksége című tanulmányában!

103 cikk ezzel a kulcsszóval