rubicon

Kubala László

A 20. század legjobb Barcelona-játékosa
12 perc olvasás

A világ egyetlen futballistája, aki három ország válogatottjában szerepelt, az Aranycsapat tagjainak kortársa, az FC Barcelona legendája. Magyarországon a közelmúltig nem kapta meg a neki járó elismerést, miközben akik látták játszani, okkal vallják, hogy kihagyhatatlan a magyar futball legendái közül. Elfogultságról szó sem lehet, hiszen a Barcánál 1999-ben a klub százéves története legjobb játékosának választották meg. Johan Cruyffot és Diego Armando Maradonát előzte meg a sorban – ez azért perdöntő bizonyíték Kubala László nagyságára.

„Az is fontos, hogy súlyban is gyarapodjanak!” – magyarázta Szabó Pál edző a budapesti futballkerület mintatáborában 1942 nyarán, utalva rá, hogy a háborús időkben nem csupán a futballtudását igyekeztek gyarapítani a kiválasztott serdülőknek. Közöttük hősünknek, Kubala Lászlónak és nem utolsósorban Puskás Ferencnek. A bemutató meccsen egymás mellett játszott a két istenáldotta tehetség. Puskás három gólt lőtt a 4:3-ra megnyert mérkőzésen, de Kubalának is volt oka a büszkeségre. Ekkor már jegyzett futballistája volt a Ganz TE-nek, ahol első bajnokiján, 12 esztendősen szerezte első hivatalos góljait, kettőt lőtt az MTK-nak. 

Feltűnés a Fradiban

A nagyoknál is a harmadosztályú Ganzban játszott először („Nekem még nem vettek a szüleim hosszúnadrágot, de már befértem a felnőttek közé” – mesélte később), nem is akárhogyan. A BSZKRT elleni győztes

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.