rubicon

Az Egységes Párt

A rendszer szilárd támasza
6 perc olvasás
Bethlen pártja, az Egységes Párt, nevével ellentétben, valójában sohasem volt egységes, képviselői a társadalom különböző érdekcsoportjai közé tartoztak. A Bethlent követő konzervatívok mellett a jobboldali radikális fajvédők, illetve agrárdemokrata paraszti-kisgazdák is csoportot alkottak, sőt a húszas évek közepére még egy liberális tömörülés is kialakult. Mivel a törvény-előkészítés és a rendelethozatal folyamatában a különböző irányzatok által képviselt érdekekre a kormánynak tekintettel kellett lennie, az Egységes Párt egyfajta „előparlament” funkcióját is betöltötte.

A törvényhozásban a végrehajtó hatalom (a kormány) 1920–1944 között mindvégig megnyugtató többséggel rendelkezett, ez biztosította a kormányzati elképzelések zökkenőmentes megvalósítását. A miniszterelnök egyben a kormánypárt vezetője is volt, így magától értetődő, hogy gróf Bethlen István mint a végrehajtó hatalom feje ritkán került konfliktusba gróf Bethlen Istvánnal, az Egységes Párt vezérével. Amikor tehát a rendszer autoriter elemeiről, a parlamentáris demokrácia „beépített stabilizátorairól” beszélünk, akkor ezek alatt többek között a törvényhozó és a végrehajtó hatalom jelentős mértékű intézményes, személyi összefonódását is értjük. Természetesen ennek megvalósulása korántsem tekinthető véletlennek, hiszen a dualizmuskori belpolitikát is mindvégig erős (nagy parlamenti többséggel rendelkező) kormánypártok uralták.

Az Egységes Párt, azaz hivatalosan a Keresztény-Keresztyén Kisgazda, Földmíves és Polgári Párt nevében is magán viselte a háború és a forradalmak utáni magyar belpolitikai viszonyok minden jellemzőjét. A keresztény és polgári jelzők a párt mögött álló régi birtokos, nagytőkés csoportokat, az 1918 előtti politikai elit jelentős részét, valamint a komolyabb politikai pozíciókra

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.