rubicon

A szlovák Vodca

Egy bábállam tündöklése és bukása
14 perc olvasás

A müncheni konferencia után a szlovák politikusok úgy látták, hogy nemzetük érdekeit inkább az szolgálja, ha nem ragaszkodnak Csehszlovákia integritásának megőrzéséhez. Jozef Tiso, a Szlovák Néppárt elnöke 1938 elején érezte, hogy a meggyengített Csehszlovákia sorsa a nyugati nagyhatalmak hitelt érdemlő garanciái nélkül bizonytalan, és biztosra vette, hogy a térség erőviszonyainak alakulását hosszú távon Németország fogja meghatározni. A Szlovák Néppárt ezért már 1938 elején szorosabbra fűzte kapcsolatait a szlovákiai német kisebbség Franz Karmasin vezette pártjával, a Sudetendeutsche Parteijal. A szlovák vezetők aztán – Karmasinon keresztül – egyből a német legfelsőbb vezetőkkel kerültek kapcsolatba. Hitler a szlovák néppárti politikusok közeledését örömmel vette, mert azt remélte, hogy a csehszlovák állam szétverésében számíthat egy szlovák „ötödik hadoszlopra”.

1939. február 12-én Tiso Berlinbe küldte Vojtech Tukát, hogy Hitler támogatását kérje a szlovák függetlenség érdekében. Tuka a Hitlerrel történt találkozója után egyértelműen nácibaráttá és a vezér csodálójává vált. A cseh politikai vezetés, megelégelve a háta mögött zajló szlovák–német szervezkedést, 1939. március 9-én katonai puccsot hajtott végre Szlovákiában. A köztársasági elnök, Emil Hácha elmozdította tisztségéből a Tiso vezette autonóm szlovák kormányt. A katonai és csendőri erők elfoglalták Szlovákia stratégiai kulcsfontosságú pontjait, és több mint kétszázötven személyt letartóztattak, köztük a Hlinka-gárda vezetőinek nagy részét. Az eltávolított autonóm szlovák kormány tagjainak nagy része passzívan figyelte az eseményeket. Tiso báni plébániájára távozott.

A Szlovák Köztársaság létrehozása

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.