A lovagkor utolsó csatája

A Habsburg „harapófogó”

Az 1521-ben kitört háború ürügyét Milánó birtoklása szolgálta, melyet I. Ferenc, az előző itáliai háború nyerteseként kapott meg, azonban V. Károly a Sforza család egyik tagját tette meg Milánó hercegévé. A háború igazi indoka azonban sokkal inkább abban volt keresendő, hogy a Habsburgok kezében akkora hatalom összpontosult, ami veszélyeztette I. Ferenc Franciaországát. V. Károly ekkora már megszerezte a spanyol királyi és a német-római császári címet, magánvagyonként rendelkezett a Németalföld fölött, ráadásul immáron az új világ beáramló kincsei is őt gazdagították. A francia király ellenérzéseit csak növelte, hogy a pápai címet VI. Adorján (1522–1523) szerezte meg, aki V. Károly nevelője volt. I. Ferenc úgy döntött, hogy a fennálló helyzetet – VIII. Henrik angol király (1509–1547) eredménytelen közvetítési kísérletét követően – csak egy háború oldhatja meg.

A konfliktus V. Károly számára kezdődött kedvezőbben, mivel 1521-ben a császári csapatok bevették Milánót, 1522-ben pedig megverték a város visszavételére indult francia sereget. Győzelmei azonban nem segítették elő az itáliai befolyásának növekedését, mivel ezek a hadi sikerek inkább csak a kis és közepes városállamok Habsburg-ellenességét váltotta ki. További kedvezőtlen fejlemény volt számára, hogy az új pápa, a Medici-családból származó VII. Kelemen (1523–1534) a franciák oldalára állt. 1524-ben a császáriak Provence területére támadtak és Marseille bevételét kísérelték meg, sikertelenül. Az ostrom egy hónapig húzódott, a császári katonákat vérhas tizedelte, akadozott az utánpótlás és elfogyott a zsoldra szánt pénz is, így kénytelenek voltak visszavonulni. A franciák ezt követően I. Ferenc vezetésével átkeltek az Alpokon és sikeresen bevették Milánót, utána pedig Pavia városa felé vonultak.

Pavia városa alatt

I. Ferenc serege 1524. október 26-án érkezett a Milánótól 20 km-re lévő Pavia alá. A város közelében egy karthauzi kolostor volt található, amely mellett keletről és délről is kőkerítéssel körülvett vadaspark terült el. A város és a kolostor között volt található még egy 14. században épült vadászkastély, amelyet az egykor Milánót uraló Viscontiak neveztek el Mirabellónak. Valószínű, hogy itt volt I. Ferenc főhadiszállása is.

A francia sereg október 27-én meg is kezdte a város ostromát, az elkövetkező hetekben pedig összesen tizennyolc sikertelen roham indult az 5 500 fő által védett Pavia ellen. A várvédők heroikus küzdelmeinek hála a császáriaknak lett idejük a seregük újjászervezésére: a felmentőhad 1525. február 3-án érkezett a csatatérre, ekkora azonban a franciák már jól megerősítették sáncokkal a táborukat.

Mindkét sereg létszáma (a császáriakhoz a várvédőket is hozzászámolva) meghaladta a 25 000 főt. A következő napokban csak apróbb „csetepatékra” és felderítő harcokra került sor. A császári hadsereg valószínűleg abban reménykedett, hogy valahogyan sikerül kicsalniuk a franciákat a megerődített állásaikból, azonban lépniük kellett, mert a problémáik napról napra csak növekedtek. A kortárs Francesco Guicciardini olasz történetíró az alábbi módon írt a történtekről: 

I. Ferenc váratlan rohama

A császári katonák kezdték el tehát a csatát: még február 23-án éjszaka nekikezdtek lerombolni a vadaspark körül található kőkerítést, másnap hajnalban pedig a vadászkastély felé akartak indulni, a francia sereg azonban felfedezte mi is történik és rövidesen megállították a jelentős számban már a vadasparkban lévő császáriakat. A Habsburg seregnek tovább kellett támadnia, mert a francia tüzérség folyamatos tüze egyre jelentősebb veszteséget okozott, a saját tüzérségük pedig a kőkerítésen túl maradt. A helyzet már-már kezdett kritikussá válni, azonban egy váratlan esemény megmentette a sereget: a lovagi szellemben nevelkedett I. Ferenc rohamra indult a katonáival annak érdekében, hogy a győzelmet az ő lovassága vívja ki, ne pedig a tüzérség. A támadás kezdetben sikeres volt, a rohamozó katonák mélyen benyomultak a császári lovasság soraiba. A francia nehézlovasság miután elsöpörte ellenfelét, spanyol muskétásokba ütközött, akik azonban irgalmatlan nagy veszteségeket okoztak a támadó félnek.

A csata átfordult kíméletlen öldöklésbe, a francia szolgálatban harcoló német zsoldosok megütköztek a spanyol muskétásokkal, az ő felmentésükre induló landsknechtek pedig az „áruló” németekkel. Az egyik francia oldalon harcoló német zsoldos, az augsburgi Georg Langemantel a csata forgatagában párbajra hívta az ellenséges landsknechtek hadvezérét, a híres Georg von Frundsberget. A lovagi párbajok korának végét jól jelzi, hogy a landsknechtek a kihívásra muskétáikkal válaszoltak. A Habsburg seregben szolgáló német zsoldosok pikáikkal, kétélű kardjaikkal és muskétáikkal hatalmas veszteséget okoztak a francia seregnek, a várvédők ráadásul a megfelelő pillanatban kitörést hajtottak végre, így eldöntve véglegesen a csata menetét. I. Ferenc fogságba esett, a seregének a vesztesége pedig megközelítette a 10 000 főt, a császáriak ennek csak a töredékét szenvedték el.

A lovagoké a múlt, a lőfegyvereké pedig a jövő

A császáriak a csatatéren egy olyan boltot nyitottak, ahol eladásra kínálták az elesett francia lovagok holttestét a gyászoló rokonok számára, hogy megfelelőképpen eltemethessék hozzátartozóikat. Amelyik holttestet nem sikerült eladni, azt a Ticino folyóba dobták. A kiváló fegyverzettel, harci morállal és katonai tapasztalatokkal rendelkező francia lovagság korszakos jelentőségű vereséget szenvedett. A paviai csata magával hozta a hadviselés változását: a lőfegyvereknek hála szinte teljesen értelmetlenné vált a nehéz páncélzat hordása, mely meglehetősen drága is volt (egyes páncél akár 2-3 falu árát is érte). A gyalogság szerepe megnövekedett, létszámuk a következő századokban folyamatosan nőtt, a lovasság szerepe pedig csökkent. A paviai csata volt az, ami egyértelművé tette, hogy a hadviselés jövőjét immáron nagymértékben a lőfegyverek fogják meghatározni.

A háborút lezáró békét Madridban kötötték meg 1526. január 14-én: I. Ferenc lemondott V. Károllyal szembeni területi igényeiről, továbbá egyéb más rendelkezés mellett kénytelen volt átadni Burgundiát a császárnak. Amint azonban I. Ferenc hazatért Franciaországba, máris hozzálátott, hogy érvénytelenítse a madridi békét, és újra kísérletet tegyen a Habsburgok legyőzésére. 

Hogyan alakította át a hadászatot a kézi tűzfegyverek megjelenése és tömeges alkalmazása? Milyen távolságból voltak hatékonyak az első muskéták? Milyen nehezek voltak ezek a fegyverek?

Fedezze fel a válaszokat Kelenik József A csatamezők új hősei című tanulmányában!