rubicon

A lovagkor utolsó csatája

1525. február 24.
lock Ingyenesen olvasható
5 perc olvasás

1525. február 24-én zajlott a Habsburg-Valois párharc egyik fontos ütközete Pavia városa mellett, amelyet a „lovagkor utolsó csatájának” is szoktak nevezni. A paviai csata az itáliai háborúk negyedik szakaszához, azaz a négyéves háború (1521–1526) történéseihez tartozik. I. Ferenc francia király (1515–1547) kétségbeesetten próbált küzdeni az országát körülvevő Habsburg harapófogó ellen, a végeredmény azonban totális vereség lett. A vesztes I. Ferenc fogságba került, a győztes V. Károly (1516-tól spanyol király, 1519-től német-római császár egészen 1556-ig) pedig tovább növelhette birodalmát, ahol a mondás szerint „sohasem nyugszik le a nap”.

Mik voltak a konfliktus előzményei? Mekkora seregek küzdöttek egymás ellen? Hogyan forradalmasította ez a csata a korabeli hadviselést?

A Habsburg „harapófogó”

Az 1521-ben kitört háború ürügyét Milánó birtoklása szolgálta, melyet I. Ferenc, az előző itáliai háború nyerteseként kapott meg, azonban V. Károly a Sforza család egyik tagját tette meg Milánó hercegévé. A háború igazi indoka azonban sokkal inkább abban volt keresendő, hogy a Habsburgok kezében akkora hatalom összpontosult, ami veszélyeztette I. Ferenc Franciaországát. V. Károly ekkora már megszerezte a spanyol királyi és a német-római császári címet, magánvagyonként rendelkezett a Németalföld fölött, ráadásul immáron az új világ beáramló kincsei is őt gazdagították. A francia király ellenérzéseit csak növelte, hogy a pápai címet VI. Adorján (1522–1523) szerezte meg, aki V. Károly nevelője volt. I. Ferenc úgy döntött, hogy a fennálló helyzetet – VIII. Henrik angol király (1509–1547) eredménytelen közvetítési kísérletét követően – csak egy háború oldhatja meg.

A Habsburgok területei 1544-ben
Forrás: Wikimedia Commons

A konfliktus V. Károly számára kezdődött kedvezőbben, mivel 1521-ben a császári csapatok bevették Milánót, 1522-ben pedig megverték a város visszavételére indult francia sereget. Győzelmei azonban nem segítették elő az itáliai befolyásának növekedését, mivel ezek a hadi sikerek inkább csak a kis és közepes városállamok Habsburg-ellenességét váltotta ki. További kedvezőtlen fejlemény volt számára, hogy az új pápa, a Medici-családból származó VII. Kelemen (1523–1534) a franciák oldalára állt. 1524-ben a császáriak Provence területére támadtak és Marseille bevételét kísérelték meg, sikertelenül. Az ostrom egy hónapig húzódott, a császári katonákat vérhas tizedelte, akadozott az utánpótlás és elfogyott a zsoldra szánt pénz is, így kénytelenek voltak visszavonulni. A franciák ezt követően I. Ferenc vezetésével átkeltek az Alpokon és sikeresen bevették Milánót, utána pedig Pavia városa felé vonultak.

Az 1524-25-ös paviai kampány
Forrás: Wikimedia Commons

Pavia városa alatt

I. Ferenc serege 1524. október 26-án érkezett a Milánótól 20 km-re lévő Pavia alá. A város közelében egy karthauzi kolostor volt található, amely mellett keletről és délről is kőkerítéssel körülvett vadaspark terült el. A város és a kolostor között volt található még egy 14. században épült vadászkastély, amelyet az egykor Milánót uraló Viscontiak neveztek el Mirabellónak. Valószínű, hogy itt volt I. Ferenc főhadiszállása is.

I. Ferenc francia király (1515–1547)
Forrás: Wikimedia Commons

A francia sereg október 27-én meg is kezdte a város ostromát, az elkövetkező hetekben pedig összesen tizennyolc sikertelen roham indult az 5 500 fő által védett Pavia ellen. A várvédők heroikus küzdelmeinek hála a császáriaknak lett idejük a seregük újjászervezésére: a felmentőhad 1525. február 3-án érkezett a csatatérre, ekkora azonban a franciák már jól megerősítették sáncokkal a táborukat.

Mindkét sereg létszáma (a császáriakhoz a várvédőket is hozzászámolva) meghaladta a 25 000 főt. A következő napokban csak apróbb „csetepatékra” és felderítő harcokra került sor. A császári hadsereg valószínűleg abban reménykedett, hogy valahogyan sikerül kicsalniuk a franciákat a megerődített állásaikból, azonban lépniük kellett, mert a problémáik napról napra csak növekedtek. A kortárs Francesco Guicciardini olasz történetíró az alábbi módon írt a történtekről: 

„a császáriak vezérei immár olyan nagy pénzhiánnyal küzdöttek, hogy nem tudták tovább a sereget azon a táborhelyen élelmezni, tekintetbe véve, hogy esetleges visszavonulásukkal nemcsak Páviát veszítenék el, hanem azokat a városokat is, melyeket a Milánói Hercegségben hódítottak meg, a győzelembe vetett határtalan hittől áthatva, melyet katonáik vitézségére és a francia seregben uralkodó zűrzavarra alapoztak, és arra, hogy a franciák a gyalogok tömeges szökdösése miatt, de egyébként is jóval kevesebben voltak, mint ahány fő után zsoldot fizettek, február huszonötödikére virradó éjszaka – ezt a napot a keresztény vallás Máté apostolnak szenteli, s ez egyben a császár születésnapja is volt – elhatározták (mint némelyek állítják), hogy megtámadják a király seregét”

A paviai csatatér
Forrás: Wikimedia Commons

I. Ferenc váratlan rohama

V. Károly német-római császár (1519–1556)
Forrás: Wikimedia Commons

A császári katonák kezdték el tehát a csatát: még február 23-án éjszaka nekikezdtek lerombolni a vadaspark körül található kőkerítést, másnap hajnalban pedig a vadászkastély felé akartak indulni, a francia sereg azonban felfedezte mi is történik és rövidesen megállították a jelentős számban már a vadasparkban lévő császáriakat. A Habsburg seregnek tovább kellett támadnia, mert a francia tüzérség folyamatos tüze egyre jelentősebb veszteséget okozott, a saját tüzérségük pedig a kőkerítésen túl maradt. A helyzet már-már kezdett kritikussá válni, azonban egy váratlan esemény megmentette a sereget: a lovagi szellemben nevelkedett I. Ferenc rohamra indult a katonáival annak érdekében, hogy a győzelmet az ő lovassága vívja ki, ne pedig a tüzérség. A támadás kezdetben sikeres volt, a rohamozó katonák mélyen benyomultak a császári lovasság soraiba. A francia nehézlovasság miután elsöpörte ellenfelét, spanyol muskétásokba ütközött, akik azonban irgalmatlan nagy veszteségeket okoztak a támadó félnek.

A paviai csata
Forrás: Wikimedia Commons

A csata átfordult kíméletlen öldöklésbe, a francia szolgálatban harcoló német zsoldosok megütköztek a spanyol muskétásokkal, az ő felmentésükre induló landsknechtek pedig az „áruló” németekkel. Az egyik francia oldalon harcoló német zsoldos, az augsburgi Georg Langemantel a csata forgatagában párbajra hívta az ellenséges landsknechtek hadvezérét, a híres Georg von Frundsberget. A lovagi párbajok korának végét jól jelzi, hogy a landsknechtek a kihívásra muskétáikkal válaszoltak. A Habsburg seregben szolgáló német zsoldosok pikáikkal, kétélű kardjaikkal és muskétáikkal hatalmas veszteséget okoztak a francia seregnek, a várvédők ráadásul a megfelelő pillanatban kitörést hajtottak végre, így eldöntve véglegesen a csata menetét. I. Ferenc fogságba esett, a seregének a vesztesége pedig megközelítette a 10 000 főt, a császáriak ennek csak a töredékét szenvedték el.

Landsknecht német zsoldoskatonák
Forrás: Wikimedia Commons

A lovagoké a múlt, a lőfegyvereké pedig a jövő

A császáriak a csatatéren egy olyan boltot nyitottak, ahol eladásra kínálták az elesett francia lovagok holttestét a gyászoló rokonok számára, hogy megfelelőképpen eltemethessék hozzátartozóikat. Amelyik holttestet nem sikerült eladni, azt a Ticino folyóba dobták. A kiváló fegyverzettel, harci morállal és katonai tapasztalatokkal rendelkező francia lovagság korszakos jelentőségű vereséget szenvedett. A paviai csata magával hozta a hadviselés változását: a lőfegyvereknek hála szinte teljesen értelmetlenné vált a nehéz páncélzat hordása, mely meglehetősen drága is volt (egyes páncél akár 2-3 falu árát is érte). A gyalogság szerepe megnövekedett, létszámuk a következő századokban folyamatosan nőtt, a lovasság szerepe pedig csökkent. A paviai csata volt az, ami egyértelművé tette, hogy a hadviselés jövőjét immáron nagymértékben a lőfegyverek fogják meghatározni.

Spanyol muskétás a korszakból
Forrás: Wikimedia Commons

A háborút lezáró békét Madridban kötötték meg 1526. január 14-én: I. Ferenc lemondott V. Károllyal szembeni területi igényeiről, továbbá egyéb más rendelkezés mellett kénytelen volt átadni Burgundiát a császárnak. Amint azonban I. Ferenc hazatért Franciaországba, máris hozzálátott, hogy érvénytelenítse a madridi békét, és újra kísérletet tegyen a Habsburgok legyőzésére. 

Hogyan alakította át a hadászatot a kézi tűzfegyverek megjelenése és tömeges alkalmazása? Milyen távolságból voltak hatékonyak az első muskéták? Milyen nehezek voltak ezek a fegyverek?

Fedezze fel a válaszokat Kelenik József A csatamezők új hősei című tanulmányában!

103 cikk ezzel a kulcsszóval