A karlócai béke, 1699

A karlócai béke rendkívül összetett békemű volt, melynek létrejöttéhez a kor Európájának összes vezető hatalma hozzájárult. Az ereje csúcsán túljutott és szépen lassan az európai hatalmi rendszerbe betagozódó Oszmán Birodalom küzdelme az éppen ebben az időszakban mindinkább megerősödő közép-európai Habsburg Monarchiával és az I. Péter alatt szintén egyre komolyabb hatalommal bíró Oroszországgal, valamint Lengyelországgal és a Velencei Köztársasággal a 17. század utolsó éveire – időlegesen – véget ért. 

A korábban Európa-szerte rettegett és sokáig legyőzhetetlennek vélt oszmánok hatalmuk gyengülésével mindinkább kénytelenek voltak egyre nagyobb kompromisszumokat kötni, vagyis elfogadni a keresztények által diktált feltételeket, a komoly kereskedelmi érdekeltséggel bíró és az euró­pai politikai egyensúly fenntartását szem előtt tartó keresztény hatalmak közvetítésével, mint Anglia és Hollandia.

Mivel azonban Anglia, a németalföldi államok és Franciaország saját érdekeiknek megfelelően igyekeztek megakadályozni, hogy a bécsi kormányzat és szövetségeseik a lehető legteljesebb mértékben kihasználják az oszmánok felett aratott győzelmet, az angol és holland követek bölcs tanácsainak és ügyes diplomáciai akcióinak köszönhetően a törököknek sokkal kedvezőbb feltételekkel sikerült megkötniük a békét, mint ha segítség nélkül, csak a saját erejükre támaszkodva kellett volna lefolytatniuk a béketárgyalásokat.