A berlini vállalkozás

A 2022-ben a mozikba került Hadik című film irányította rá a figyelmet Hadik András berlini haditettére. A jól sikerült, izgalmas mozifilm némileg kiemelte a korszakot és a főszereplőt a feledésből. Ugyanakkor a történeti valóság és a film „sztorija”, a dolgok természetéből fakadóan, nem fedték egymást „résmentesen.” A 18. századi „kabinetháborúk” megjelenítése a filmművészetben általában a „kardozós, szerelmeskedős” zsáner felé hajlik, mintsem a realista háborús drámákhoz. Nincs ez másképpen ebben a filmben sem.

A történeti alapanyag laza kezelésére számtalan példát lehet mondani, de a forgatókönyvíró mentségére szólva maga a történet nem könnyen filmesíthető. A hétéves háború két főszereplője, a Porosz Királyság és a Habsburg Monarchia rég eltűnt Európa térképéről. Manapság, az immáron nemzeti, nemzetállami logikával gondolkodó néző számára nehéz viszonyulási pontokat találni ebben a dinasztikus konfliktusban. Mária Terézia királynő személye némi fogódzót nyújt a történet tálalásában, ezért logikus, hogy az ő ötlete legyen a berlini vállalkozás, és természetes, hogy Hadik ne egy obskúrus szász kisvárosból, hanem Bécsből induljon el vállalkozására.

A Berlinbe vezető út sem volt különösebben kalandos, mivel Hadik igen alaposan megtervezte az utazást, és jelentősebb porosz erők sem voltak a közelben, amint a hegyeken való átkelés is forgatókönyvírói lelemény. Magát a jelenetet azonban Hadik egyik korábbi, valós haditette ihlette, amikor 1741 őszén a Beleznay-ezred élén kalandos körülmények között kelt át kétszer is a cseh határhegységen. Serbelloni tábornagy valóban létező személyiség volt, és konfliktusa Hadikkal sem légből kapott, de ez más körülmények között és évekkel később, sokkal szofisztikáltabb módon zajlott le. A történetben azonban égető szükség volt egy konfliktusra, ármánykodásra, amelyre az olasz arisztokrata személye kiváló lehetőséget biztosított.

Néhány részlet és jelenet még ha nem is állja ki a történeti hűség próbáját, jól elkapja egy-egy személyiség jellegzetességeit. A sátrában fuvolázó Frigyes király dührohama Hadik berlini megjelenése kapcsán remekül eltalált szcéna, igaz, a porosz uralkodó majdnem minden közelben lévő seregtestét, nem csak egy maroknyi „halálfejes” huszárt zavart azonnal fővárosa védelmére. Hadik András katonai kötelességtudása, humanizmusa és bátorsága is a helyén van, de a kalandfilmes zsáner megköveteli, hogy a főhős lovagoljon és vívjon, jóllehet Hadik ekkor már altábornagyként jóval e színt felett volt. A filmbeli Gvadányi József vagánysága és szemtelensége ugyanakkor kiváló fiatal huszártisztként. A tüzérek talán valóban gyakran tűntek ekkortájt a babonás katonák szemében olyan rejtélyes és hóbortos figuráknak, mint a Reviczky Gábor által kitűnően alakított Thun mester. 

Talán érdekes, bár a film kissé naiv világába nem illő téma lett volna a II. Frigyes mellett, porosz oldalon szolgáló magyar huszárok bemutatása. A Berlin felmentésére rohanó „halálfejesek” ugyanis valójában egy erdélyi emigráns kisnemes, Székely Mihály porosz tábornok ezredének katonái voltak, soraik között nem kevés magyar dezertőrrel, akik a királynő zászlóját hagyták ott a magasabb porosz zsoldért vagy különböző sérelmeik miatt. 

A valóság mozaikdarabkáiból született meg tehát a film konstruált víziója Hadik berlini kalandjáról, de a történész számára az is nagy öröm, ha az ismeretlenség és érdektelenség homályából kiemelve egyik kedvenc korszaka ilyen nagy figyelmet kap. 

Az érdekesség kedvéért ide kívánkozik, hogy a Hadik nem az első film az 1757-es berlini rajtaütésről. Hadik „sztorijában” a Német Demokratikus Köztársaság filmgyártása is látott fantáziát, így született meg a Husaren in Berlin című alkotás Ervin Stranka rendezésében és Manfred Krug főszereplésével. Az 1971-ben készült vígjáték, a magyar–keletnémet „szocialista testvériség” jegyében, magyar színészekkel, így Agárdi Gáborral és Iglódi Istvánnal kiegészülve meglehetősen kedélyes képet festett a magyar huszárok és berlini lakosság kapcsolatáról. Hadik kapitány [sic!] berlini rajtaütése csak kulisszául szolgál a bájos szász fogadósnő, Andrea és Pali huszár románcához. Ez a film még szabadabban kezelte a történeti tényeket és szinte minden kritika megegyezett abban, hogy az alkotás nem öregbítette a keletnémet filmgyártás hírnevét. 

E sorok szerzője már „elkövetett” egy írást a Rubicon folyóirat számára a berlini hadműveletről. Azóta viszont egy készülő könyv révén alaposabban is szemügyre vette az 1757. októberi eseményeket. E kutatások nem írták felül Markó Árpád még az 1940-es években írt kiváló összefoglalóját, de talán számos ponton finomították a berlini expedíció képét és sikerült eddig feltáratlan porosz forrásokat is napvilágra hozni. Sajnos a porosz katonai levéltár 1945-ös pusztulása ezen a téren jelentősen szűkíti a történész lehetőségét.

Milyen pontokban sikerült érdemben meghaladni vagy árnyalni az eddig kialakult képet erről a vállalkozásról? Most nem a film nyilvánvaló túlzásairól kívánok szólni, hanem a történeti köztudatban meggyökeredzett vélekedéseket kívánom kiigazítani, és az újabb eredményekről beszámolni. 

Markó Árpád Hadik budapesti irathagyatéka alapján akkurátusan feltárta a hadművelet lefolyását, de a bécsi kutatás kimutatta, hogy ebben az időszakban Hadik sokkal inkább az Elba-parti Torgau elleni rajtaütést vélte volna célszerűnek, mivel ott hatalmas készletek voltak felhalmozva. A hadvezetés azonban érthető politikai és propaganda okokból inkább Berlin mellett döntött.

A város elleni támadás nehézségét újabb megvilágításba helyezheti a porosz főváros akkori védelmi szintjének közelebbi vizsgálata. Berlin 17. századi hatalmas belső védműveit ekkor már részben elbontották A külvárosokat körülvevő fal vámfal névre hallgatott és bár ez a téglaépítmény több mint négy méter magas volt, egyáltalán nem szolgált katonai célokat, pusztán a városba való illegális bejutást nehezítette meg, sőt egy fontos szakaszon mindössze cölöpökből állt. Szó sem volt ágyúkról vagy gyilokjáróról a vámfal tetején. Maga a Sziléziai-kapu is egy jóval szerényebb építmény volt a korábbi feldolgozások által sugallt képnél. Valószínűleg a cölöpfalnál törtek be végül a horvát határőrkatonák, majd nyomukban a magyar huszárok és a Sziléziai-kapu erőszakos leküzdésére végső soron nem volt szükség. A mozifilmben is nagy szerepet kapott Thun mester azonban tényleg ellőtte az egyik kapu láncát, ez a bejárat a Spree folyó felett Berlin egy másik külvárosába vezetett, ahová végül Hadik csapatai nem törtek be.

Bár a katonai teljesítményt Berlin „elfoglalásánál” ezért nem szabad túlértékelni, a magyar tábornok parancsnokként, taktikusként és pszichológusként egyaránt jelesre vizsgázott. Kicsiny csapatát szinte az utolsó pillanatig egy erős hadtestnek tudta álcázni. Miután betört a külvárosba a berlini magisztrátust igen ügyesen helyezte nyomás alá és katonáit is sikerült mindvégig motiválni, illetve kordában tartani. A korszak háborúinál gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy az ellenség táborát elfoglaló huszárok vagy más csapatok az ott talált készleteket felprédálták, lerészegedtek, a rend felbomlott és a már megvert ellenség rendeződni tudott és végül kicsikarta a győzelmet. Hadik viszont határozottan, ugyanakkor a katonái jogos igényeit kielégítve kézben tartotta embereit és a legnagyobb rendben tudott távozni a főváros elől, óriási sarcot begyűjtve.

A bécsi Hadilevéltárban őrzött hatalmas hadműveleti iratanyagot tanulmányozva került igazán kontextusba a vállalkozás, mivel ezekből a jelentésekből kibontakozik Hadik óriási szervezői teljesítménye és szorgalma, illetve a korabeli hírszerzés, kommunikáció és hadellátás mai szemmel elképzelhetetlen nehézségei. 

A porosz városparancsnok, Rochow altábornagy finoman szólva nem nyújtott lenyűgöző katonai teljesítményt, de Frigyes parancsát a királyi család és udvar mindenek feletti védelméről maximálisan betartotta. Amikor a császári-királyi csapatok betörtek a városba, hidegvérrel dobott eléjük hat század újoncot, akik közül legalább százan áldozatul estek a huszárok haragjának, miután Babócsay tábornok halálos lövést kapott. Rochow a város polgárainak védelméről sem gondoskodott egy fikarcnyit sem, így nem csoda, hogy visszatérte után majdnem lincselésnek esett áldozatul a derék berliniek részéről. 

A híres „kesztyű anekdota” eredetét már Markó Árpád is megkísérelte tisztázni. Kiderült, hogy az állítólagosan Mária Terézia számára zsákmányolt 12 pár balkezes kesztyű először a porosz udvaronc és naplóíró Lehndorff gróf memoárjában bukkant fel, igen hamar az események után. Tudjuk, hogy számos egyéb luxuscikk mellett a császári-királyi tisztek valóban követeltek finom női kesztyűket a megrémült berliniektől, ám aligha a királynő számára, hanem saját feleségeik részére… Lehndorff nem habozott megtoldani ezt azzal a valószínűtlen állítással, hogy a berliniek voltak olyan merészek, hogy csupa balkezes kesztyűt adtak át.

Bármilyen zseniális teljesítményt nyújtott is Hadik, az 1757. évi hadjáratot végül Frigyes ragyogó, leutheni győzelme fémjelezte az év végén. A végső porosz sikerben nagy szerepe volt annak, hogy a Hadik betörése által keltett lehetőséget a szövetségesek egyáltalán nem használták ki. Bár a Berlin elleni vállalkozás jóval több volt, mint egy huszárcsíny, hatását tekintve végül nem volt több, mint egy jól sikerült portya. A visszaemlékezések azonban nem hagynak kétséget afelől, hogy Hadik a porosz monarchiát a királynő és az udvar menekülésével alaposan megalázta. Emiatt a király bosszút forralt a magyar tábornok ellen, amelyet minden eszközzel megpróbált keresztülvinni a háború folyamán, végső soron sikertelenül.

Végezetül, a történeti köztudatból teljesen kihullott Berlin 1760. évi megszállásának emléke, amikor az orosz és császári-királyi csapatok együtt foglalták el és tartották megszállva néhány napig a porosz fővárost. Ám amíg Hadik egy vívómester ügyességével és eleganciájával küzdötte le a város védelmét, három évvel később egy teljesen megváltozott hadászati helyzetben az orosz csapatok nagy túlerő birtokában, hatalmas tüzérséggel és erős gyalogsággal, hosszas ágyúzás után törtek be a városba. 

A hubertusburgi békében (1763) az ellene szervezett, eddigre már felbomlott óriási európai koalíció erőfeszítései ellenére Frigyes megtarthatta sziléziai hódításait. Hadik ragyogó haditette egy epizód maradt a végül balsikerű háborúban. 

A témáról bővebben a szerző Hadik András berlini portyája című cikkében olvashat.