A berlini Collegium Hungaricum története

Ábránd vagy valóság? Valami sohasem létezett iránti el- és visszavágyódás vagy egy mintaszerű intézmény felidézése? A megszépített múlt nosztalgikus visszasírása vagy bátorító, erőt adó példa? Kérdéseim hosszas tűnődésre késztetnek, bajosan válaszolhatóak meg egyértelműen és határozottan. Hiszen már a korabéli, az állami ösztöndíj-politikával és az elitképzéssel kapcsolatos tervek is állandóan feleseltek egymással, s hatvan és hetven esztendeje ugyanúgy komoly viták folytak a Collegium Hungaricumok hasznáról avagy fölöslegességéről, mint napjainkban. A két világháború közötti szerepük megítélése mindmáig szélsőségek között mozog. Bár történetüket, a rájuk vonatkozó elsődleges (azaz levéltári és kézirattári) forrásokat kevesen s többnyire csak felületesen kutatták, a róluk kialakult vélemények tekintetében két tábor élesen elkülöníthető egymástól: a glorifikálóké és a jelentőségüket megkérdőjelezőké, vagy éppen tagadóké.

Igen nehéz a helyzetem tehát, amikor elfogultságtól mentesen, mindenekelőtt az eleddig alig-alig használt levéltári és kézirattári forrásanyag alapján igyekszem feldolgozni a berlini Collegium történetét. Annál is inkább, mivel a legtöbbet éppen erről a külföldi magyar intézetről vitatkoztak, s a téma újbóli fontossága sokszor akaratlanul is aktualizálásra késztet.

Németországnak és Berlinnek a magyar tudomány fejlődésében betöltött rendkívüli szerepe közismert. A protestantizmus magyarországi terjedése következtében, az 1520-as évektől a külföldet járó magyar diákok kedvelt célpontjai lettek a német egyetemek: elsősorban a wittenbergi, a heidelbergi, a göttingeni, a hallei és a jénai univerzitások. A XIX. század elején, 1810-ben Berlin egyeteme már egy új típusú művelődési ideál szellemében született. Az alapító, Wilhelm von Humboldt az oktatás és a kutatás egységét hirdette, a tanszabadság és az egyetemi autonómia elvét vallotta, az állami ellenőrzést a lehető legszűkebb területre kívánta szorítani. A humboldti elképzelések mindmáig meghatározzák az európai felsőoktatási rendszert, 1948/1949-ig Magyarország számára is egyetemi modellként szolgáltak. Az ezek alapján szervezett berlini egyetemre a XIX. század folyamán egyre több külföldön tanuló magyar fiatal iratkozott be. A század utolsó negyedében már évente 30 és 50 között ingadozott a számuk. Az egyetem magyar hallgatókra gyakorolt vonzását Berlin birodalmi fővárossá válása (1871) és a nemzetközi tudományos életben betöltött, mindinkább növekvő, majd vezető szerepe erősítette föl. 1895/96-ban itt kapott az egész további sorsára és szellemiségére ható indíttatást