rubicon

Végzetes út

Szűkülő mozgástér Gömböstől a német megszállásig
13perc olvasás
Az elmúlt évtizedek történetírása – itthon és a határokon túl – sokat tett annak érdekében, hogy világossá váljék: a trianoni Magyarország élete és politikája olyan súlyos meghatározottságok között zajlott, ami alapján teljes mértékben indokolt kényszerpályáról beszélni: az adott körülmények nagy erővel nyomták az országot a második világháború végén bekövetkezett végzete felé. Ám a történelem törvényszerűségei emberek cselekedetein keresztül valósulnak meg, s szinte a legreménytelenebb helyzetekben is van mód a cselekvésre, legalább arra, hogy az elkerülhetetlen katasztrófa később, másképpen, elviselhetőbben, kisebb anyagi és emberi áldozattal következzen be. A következőkben azt vizsgáljuk meg, mit tett ezért a magyar politikai elit a második világháború előtt és alatt.

Magunk is régóta valljuk, hogy a két háború közötti magyarországi külpolitikának nem létezett alternatívája. De azt is látnunk kell, hogy ennek a kiúttalanságnak nem lényegtelen összetevőjét emberi tényező okozta. Akik az ország élén álltak, nem értették meg, hogy az első világháború végén nem csupán az Osztrák–Magyar Monarchia bomlott fel szükségszerűen, hanem vele együtt a történelmi Magyarország összeomlása is elkerülhetetlen volt. S mivel a felbomlást elkerülhetőnek vélték, nem logikátlanul ragaszkodtak a Szent István-i Magyarország újjászületéséhez. Ebben azonban feloldhatatlan ellentmondás bújt meg. A korabeli társadalmi elit túlnyomó többsége úgy ragaszkodott a történelmi Magyarország újjászületésének víziójához, hogy közben világosan látta: a trianoni ország reménytelenül gyenge e terv keresztülvitelére; s csak akkor valósíthatja meg területi revíziós programját, ha abban nem pusztán a nemzetközi körülmények kedvező megváltozása segíti – az etnikai határok

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.