Tokaj-hegyaljai zsidó borkereskedők és bortermelők

Mivel az édes hegyaljai boroknak (aszú, máslás, szamorodni) Szilézia és Poroszország mellett Lengyelország és Oroszország volt a felvevő külpiaca, a 17. századtól Krakkóból, Lembergből, Lublinból, Tarnowból stb. gyakran jártak zsidó kerekedők bort vásárolni Hegyaljára. Megjelenésük egyik legkorábbi dokumentuma a kassai polgárok 1609-ben kelt, Abaúj vármegyéhez írott levele, melyben Alaghy Menyhért főispán mádi birtokán bort és szőlővenyigét vásárló zsidók tevékenységét panaszolják.

A lengyelországi vásárlókat és fogyasztókat legfőképpen az aszú érdekelte, amelynek feldolgozási feltételeit Hegyalján már 1655-ben meghatározták – ezt a borfajtát nagy tételekben lehetett eladni nekik. A zsidó kereskedők intenzív üzleteket bonyolítottak a Hegyalján, ahonnan Bártfát és Késmárkot érintve a Dunajec, a Poprád és a Visztula folyókon szállították a hegyaljai bort a Lengyel Királyságba. A 18. század második felétől a külhoni kereskedők mellett a borvidék mezővárosaiba mind nagyobb számban beköltöző zsidók is nagy és egyre növekvő szerephez jutottak Tokaj-Hegyalja szőlőművelésének, de különösen borkereskedelmének fellendítésében.

Északkelet-Magyarországon a feudális viszonyok között a korcsmabérlés és szeszfőzés mellett a borkereskedés adta a zsidóság egyik legfontosabb megélhetési forrását. Ők mérték ki a helyszínen a nagybirtokok borát, illetve forgalmazták azt a borvidéken kívülre. A régióban megtelepült zsidók túlnyomó többsége a 18–19. század folyamán bérlőként – vagy azok alkalmazottjaként –, esetenként már önálló birtokosként, valamint kereskedőként tett szert jövedelemre. A kereskedők között még a 19. század utolsó harmadában is az állandó üzlettel nem rendelkező házalók voltak döntő többségben.

A 18. század második felétől a magyarországi zsidó kereskedők is nagy mennyiségben szállítottak bort Hegyaljáról a Lengyel–Litván Unió és az Orosz Birodalom városaiba. Ennek az áruforgalomnak az irányítói hosszú ideig a „görögnek” nevezett balkáni – az Ottomán Birodalomban honos, keresztény vallású görög, délszláv, román, örmény, albán – kereskedők voltak, s mint nem magyar származásúakra a tiltó rendelkezések hosszú ideig ugyanúgy vonatkoznak rájuk, mint a zsidókra.

A század végétől azonban a rendi-nemesi társadalomba beilleszkedő, a kereskedéssel egyre inkább felhagyó „görögök” néhány évtized alatt tért vesztettek, és a borkereskedésben (is) a vezető szerepet a régióban mind nagyobb számban betelepülő, a szabad kereskedelmet hirdető kapitalizmus előhírnökeként megjelenő zsidóság vette át. Gazdasági súlyuk megnövekedését jól mutatja, hogy a 18–19. század