Társasági élet Budapesten

A kiegyezés után – az ország kapitalizálódásával párhuzamosan – Budapest fantasztikus gyorsasággal nőtt és változott. A három álmos kisvárosból a századfordulóra Európa egyik legvidámabb és legelegánsabb fővárosa lett. A város új, széles utak és paloták mellett számos olyan külső és belső térrel gyarapodott, ahol a szépasszonyok és a nekik udvarló elegáns urak találkozhattak. Az újságok, divatlapok lelkesen tudósították kevésbé elegáns olvasóikat ezekről az eseményekről és az ott viselt toalettekről.

Az elegáns társaság tagjai szinte „menetrend szerint” éltek. Délelőtt a Kossuth Lajos utcai „közéleti korzón” jelentek meg, ahol – mint a neve is mutatja – fontos megbeszélésekre is lehetőség nyílott. Délben és délután a Váci utca és a Duna-korzó volt a „véletlen” találkozások helye, s délután illett lassú lépésben végighajtania a Stefánián is. A lovasított séta rendszerint a városligeti Gerbeaud-ban fejeződött be. Bár általában a kávéház nem a jó házból való úrihölgyek tartózkodási helye volt, a Gizella-téri Gerbeaud szintén a kivételek közé tartozott, ahol meg lehetett mutatni a legújabb kalapot vagy kosztümöt.

A legfeltűnőbb és legdivatosabb öltözékek felvonulási helye a lóversenytér volt: „szegény és gazdag idezarándokolt, ki szerencsét próbálni, ki embert látni, szokatlan izgalmat elverni, vagy a legújabb szenzációs toiletteket bemutatni” – írta a Vasárnapi Újság 1904-ben.

Úrihölgyek ritkán jártak vendéglőbe, annál inkább színházi és operabemutatókra. Ott voltak persze a kritikusok is, akik a premierről tartott beszámolóikban sokszor többet foglalkoztak a nézőtéren megjelent ruhacsodák leírásával, mint a darab ismertetésével. Az előadás után mulatók várták az urakat, no meg a merészebb, hírnevükre kevésbé kényes hölgyeket. Az itt viselt ruhákról azonban kevesebb szó esett a lapok társasági rovataiban.

Sokkal részletesebb leírások készültek a nagy bálok résztvevőiről. Az évad a legtekintélyesebbnek tartott Jogászbállal kezdődött, a legelőkelőbb pedig az időnként Budapesten is megtartott udvari bál volt. A század elején a Széchenyi-bál lett az arisztokrácia és a gazdag pénzemberek találkozóhelye. Végül a báli szezont a bohém, jelmezes Művészbál zárta, amely népszerűséget éppen szabadosságának köszönhette.

A nyári Budapest központja a Margitsziget, azon belül is a Nagyszálló terasza volt, bár aki csak tehette elutazott a Tátrába vagy Abbáziába, esetleg Karlsbadba, Badenbe vagy más fürdőhelyre, de legalábbis a vidéki birtokra. Nyáron Pesten maradni nem volt igazán divatos dolog, így még az is előfordult, hogy a látszatot mereven őrző, elszegényedett, jó nevű családok a lehúzott redőnyű pesti lakásban töltöttek néhány hetet –