Senior – egy legendás márkanév nyomában

Vác első modern gyára

A 19. század végén a magyarországi ipar komoly fejlődésen ment át, amelyben meghatározó szerepük volt az iparfejlesztési törvényeknek. A század utolsó évtizedében gyárak sokasága, köztük napjainkig működő, közkedvelt márkákat forgalomba hozó üzemek jöttek létre. Bár a 20. század elejére megindult a könnyűipar felfutása, de Magyarország Monarchián belüli helyzetéből eredően is az iparágak közül a textilipar volt az egyik legelmaradottabb. Éppen ezért nagy jelentősége volt annak, amikor 1880-ban Budapesten sor került a Leichtner és Társa, Első Magyar Szövő- és Kötőgyár megalapítására. Miután a gyár 1885-ben részvénytársasággá alakult, 1889-ben telepedett meg Vácott.

A város lakossága számára a megélhetést alapvetően a szőlőtermesztés biztosította egészen addig, amíg az 1880-as években a filoxéra ki nem pusztította a hajdan virágzó szőlőhegyeket. A környéken lévő szántóföld csekély és nem kimondottan jó minőségű volt, ezért egyéb mezőgazdasági ágazatok meghonosítása nem igazán jöhetett szóba. Mivel nagyobb ipari létesítményekkel ekkor még nem rendelkezett a város, így súlyos problémát jelentett az egyre növekvő elszegényedés. Ebből eredően az olcsó munkaerőkínálat nagy súllyal esett latba, amikor a budapesti székhelyű Első Magyar Szövő- és Kötőgyár vezetése úgy döntött, hogy Vácra helyezi telephelyét.

A város mellett szólt továbbá a fővároshoz eső közelsége, valamint a kedvező földrajzi elhelyezkedésével párosuló közlekedési adottságai. Bár a település vezetése nagy örömmel fogadta a gyár megkeresését, megfelelő telek, illetve a telekvásárlások miatti nehézségek hátráltatták a megvalósítást. Végül az Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt. (továbbiakban: Kötöttárugyár) által 1889. május 1-én beadott telepengedély-kérelmet a képviselő-testület 1889. június 15-ei ülésén tárgyalta, és úgy határoztak, hogy ingyen átengednek egy több mint másfél hektáros üres telket a gyártelep létesítéséhez. A munkálatok ezután gyorsan haladtak, és a július 3-ai alapkőletétel után október 28-án át is adták Vác első modern gyárát.

A beruházásoknak, a korszerűsítéseknek köszönhetően a gyár termelése folyamatosan emelkedett, igazi nagyüzemmé fejlődött, és pár évvel a századfordulót követően már Anglia, Ausztria és a Balkán mellett Kis-Ázsiába is exportált. Töréspontot az 1929-es gazdasági világválság hozott, amelyből valós kilábalás csak a háborús konjunktúra hatására következett be. Ez alatt az időszak alatt tulajdonoscsere is történt, az addigi legrégibb befektető, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 1942-ben eladta részvénytöbbségét Gönczi Ferenc mérnöknek.

A gyár története a második világháborút követően

Az 1944-es német megszállás, illetve a nyilas uralom az ország egészére, így a Kötöttárugyár életére is súlyos következményekkel járt. A gyár készleteit, eszközeit még 1944 novemberének második felében a németek akarata szerint, a kiürítési rendelkezések folytán, uszályokra tették, és célállomásként Komáromot, illetve Bőst megjelölve elszállították. Sikerült viszont elérni, hogy döntően csak a régi gépeket vigyék el, így az üzem lényegében kettészakadt. Az uszály végül 1945 áprilisában Passauig ment, de a német vereség következtében az amerikai katonai parancsnokság segítségével a gyártóeszközök visszakerültek Linzbe, ahol az evakuált gépekkel is folyt a termelés egészen 1947 tavaszáig. A részleg felszámolása, az összecsomagolás 1947. május 24-én kezdődött, majd más, az országból elhurcolt egyéb javakkal együtt a váci gyár gépeit is tartalmazó szállítmány júniusban indult Magyarországra.

A szovjet Vörös Hadsereg egységei Vácot december 8-án foglalták el, a város ettől kezdve hetekre hadszíntérré vált. A hadi események után a váci anyavállalat is beindította a termelést, de több más üzemhez hasonlóan, szovjet parancsnokság alá került, így 1945 júliusáig csak a szovjet hadsereg számára állított elő textilárut. Ekkor a szovjetek visszaadták a gyárat az 1945 előtti tulajdonosnak, Gönczi Ferenc gépészmérnöknek. A termelés nem sokáig folyhatott viszont a régi-új tulajdonos irányítása alatt, hiszen a gyárat 1948 márciusában államosították.

A Kötöttárugyár igazgatója ekkor a váci születésű – 1945-ben díszpolgári címmel is kitüntetett – Gábor József lett, aki korábban az Ideiglenes Nemzeti Kormány kereskedelmi- és közlekedésügyi minisztere volt. A gyárat 1950-es ankarai követté történt kinevezéséig irányította, ez idő alatt, 1949-ben lett a gyár először élüzem. Távozása után több személycserét követően 1951 nyarán Galbicsek Károly beiktatásával stabilizálódott a vállalati vezetés. A Rákosi-korszak „vas és acél országát” építő iparpolitikájának következtében az első ötéves terv (1950–1954) időszakában a nehéziparba hatalmas beruházásokat eszközöltek, amelyek elsősorban a mezőgazdaság rovására történtek, de a könnyűipart ugyancsak súlyosan érintették. A kötszövőipar pedig még az elhanyagolt könnyűiparon belül is mellőzött területnek számított. A tervidőszak alatt zajlott a gyárak specializálása, azaz megszabták, hogy mely üzem milyen termékeket állíthat elő. Ennek folytán vált 1952-ben a Váci Kötöttárugyár fő profiljává a gyermek, illetve felnőtt melegítők gyártása.

A termelést viszont az állandó, az iparág hátrányos helyzetéből is fakadó nehézségek lassították. Az alapanyag-ellátási problémákhoz súlyos energiahiány társult, de folyamatos volt a küzdelem az elhúzódó gépjavítások, az alkatrésellátás miatt is. Gondot okozott továbbá, hogy nem állt rendelkezésre megfelelő létszámú, jól kiképzett műszaki vezetőgárda sem, és ráadásul a meglévők erejét lekötötte a sok esetben egymásnak is ellentmondó részletes tervmutatók teljesítésének feladata. Mindennek ellenére a Kötöttárugyár a feszített ötéves terv nehézségekkel teli első időszakában is képes volt a termelést emelni, komoly növekedést pedig 1953-ban tudott felmutatni.

Pozitív elmozdulásra, a gazdaság működésének egészségesebb szerkezeti átalakulására 1953-ban, a júniusi határozat elfogadása, illetve Nagy Imre kormányalakítása következtében került sor. Az új szakasz politikája figyelmet fordított a lakosság életszínvonalának emelésére, élelmiszerrel és iparcikkekkel történő ellátására, így fejlesztéseket hajtottak végre az élelmiszeripar mellett a könnyűiparban is. A kormányprogram szellemében 1954-ben nagyobb volumenű, több irányú beruházás valósult meg a Kötöttárugyárban is. Ennek eredményeképpen javult a legfőbb cikk, a gyermek tréningruha minősége, valamint a források segítették a gyártásban mutatkozó egyéb hiányosságok kiküszöbölését, a kulturáltabb munkafeltételek megteremtését, továbbá a dolgozók elemi egészségügyi követelményeinek kielégítését. A Rákosi-féle gazdaságpolitikával való szakítás mellett az eredményekhez azonban hozzájárult még, hogy a vállalat vezetésében és a középkáderek szintjén is kezdett egy, már többéves tapasztalattal, elmélyült szaktudással rendelkező réteg állandósulni. Az irányváltáshoz igazodva szükség volt a dolgozói keret növelésére, így az 1950-es évek elején jellemzően 400 körül mozgó állományt 1954-re 600 fölé emelték, 1956-ra pedig már a 700-at is meghaladta a munkások száma.

Az 1956-os helyi történések

Épp a dolgozói létszámából adódóan is az üzem az 1956-os események megkerülhetetlen szereplője lett. A Budapesthez közel eső települések lakói hamar értesültek a fővárosban október 23-án történtekről, hiszen nagyon sok volt a napi ingázók száma, akár munkások, akár diákok, akiktől a helyiek az első híreket kapták. Vác szinte azonnal reagált a fővárosi eseményekre, és már másnap, október 24-én megszerveződött az első helyi demonstráció. A lakosok nemzeti színű zászlókkal vonultak a városháza elé, amelynek erkélyéről viszont riasztólövések dördültek el, így a tüntetés lassan feloszlott. Szintén már 24-én több váci üzemben leállt a munka, és úgy döntöttek, mindaddig sztrájkolnak, amíg az egyetemi ifjúság követeléseit nem teljesítik. Október 25-én pedig az első váci munkástanács is megalakult a Dunai Hajógyárban.

Ekkorra általánossá lett a városban a forrongó hangulat, és a hajógyári munkások a Húsipari Vállalat, valamint a Forte dolgozóival közös demonstrációba kezdtek. A Kötöttárugyárban ellenben csak október 26-án állt le a munka, az üzemi munkástanácsot pedig pár nappal később, 29-én alakították meg. Elnöknek Lehőcz Jánost választották, aki ekkor a konyha vezetője volt. Úgyszintén az alakuló ülésen döntöttek Galbicsek Károly vállalatvezető felmentéséről, akit még a gyár területéről is kitiltottak. Helyére Simó Pál főmérnököt tették meg igazgatónak, továbbá a nemzeti vagyon megóvása érdekében vállalati nemzetőrség felállítását is elrendelték, amelynek parancsnoka Csitneki Antal lett.

Lehőcz Jánost – tekintve, hogy a Kötöttárugyár volt a legnagyobb üzem,  de minden bizonnyal személyes kvalitásai miatt is – a Váci Összüzemi Forradalmi Munkástanács elnökének választották meg, valamint tagja lett a Vác Városi Forradalmi Nemzeti Bizottságnak is. Lehőczöt megpróbáltatások sora érte, kétszer is letartóztatták, előbb a szovjetek, majd a hazai hatóságok, de ezekből még szabadulhatott. Munkahelyéről május közepén bocsátották el, 1958. január 28-án pedig ismét előzetes letartóztatásba került, és a forradalmi eseményekben vállalt szerepe miatt bírósági eljárás indult ellene. Ügyét előbb a Pest Megyei Bíróság Népbírósági Tanácsa, majd a Legfelsőbb Bíróság tárgyalta, és végül a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való részvétel miatt négy év börtönbüntetésre, és 1000 Ft értékű vagyonelkobzásra ítélték, míg mellékbüntetésként egyes jogok gyakorlásától öt évre eltiltották. A forradalom leverése után a kádári restauráció 1957 márciusában visszahelyezte Galbicsek Károlyt az igazgatói székbe. A visszarendeződés szimbolikus aktusának tekinthető, hogy a forradalom napjai alatt a Kötöttárugyár bejárati kapujáról eltávolított vörös csillagot 1957. április 4-re újra feltették a gyárkapura.

A Senior márka előretörése

A könnyűipar nemzetgazdaságon belüli szerepének csökkenése 1956 után mérséklődött. A könnyűiparon belül a textil- és textilruházati ipar azonban továbbra sem tartozott a húzó iparágak közé, a Váci Kötöttárugyár ennek ellenére olyan növekedési pályát tudott felmutatni, amivel az iparág legnagyobb vállalatává fejlődött. A forradalom után a termelés 1957 elején újraindult, és a dolgozói létszám már ebben az évben az ezret közelítette. Az évről évre emelkedést jelző mennyiségi mutatók mögött a növekvő fogyasztói igények kielégítése érdekében gyártmánybővítés, szélesedő termékkínálat is állt.

A profilt nagyban meghatározó, de addig csupán egyféle tréningruhákat ekkor kezdték többféle verzióban gyártani. A melegítők mellett az alsóruházati termékekből, divatkesztyűkből a belföldi igények egyedüli ellátója volt a vállalat, amelynek cikkei főként szintetikus alapanyagokból készültek.

A Váci Kötöttárugyár életében 1977 igen fontos esztendőnek számított, hiszen ez év tavaszán vette fel nevébe az akkor 93 éves vállalat a Senior (jelentése: idősebb) márkanevet. A választás azért esett erre a szóra, mert a gyár nagy múltra visszatekintő tradícióját szándékoztak ezzel hangsúlyozni. Miután a márkanevet a Művészeti Tanács jóváhagyásával védjegyeztették, csak azt követően, 1978-tól szerepelhetett a termékeiken is a Senior felirat. 

A logó a társadalom szélesebb rétegei számára az 1976 áprilisában indult, és egészen 1989-ig futó, a Magyar Televízióban sugárzott TV torna adásaiból vált ismertté, hiszen a stúdió falára vetítve a tornászok mögött volt látható. A márkanév bevezetése idején, az 1970-es évek végén, a közel egymilliárd forint értékű terméket előállító vállalat cikkeinek mintegy ötven százalékát exportálta, és nem csupán a szocialista tömb országaiba, hanem például Hollandiába, Belgiumba, továbbá az 1980-as évek elejétől az NSZK-ba, Angliába, Franciaországba és Svédországba. Az exportlehetőségeket növelte, hogy több nagynevű nyugati céggel együttműködtek, mint például a nyugatnémet Felina, vagy a svájci Lahco, sőt a sportruházatgyártás legismertebb világcégeivel – Adidas, Erima, Hummel – szintén üzleti kapcsolatban álltak. Ezért is volt szükség egy olyan márkanévre, amely a nemzetközi térben is érthető és jól csengő. A váciak az új logós termékeket elsőkézből ismerhették meg, hiszen a vásárlókkal való közelebbi kapcsolat, és az ellátás javítása érdekében 1977. április 4-én a gyár mintaboltot nyitott a városban.

A sportruházaton kívül nagy sikere volt az 1977-es őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron a Könnyűipari Minisztérium gyártmányfejlesztési pályázatának második díját elnyert fürdőruháknak is. A termékskála kialakításán hatvan mérnök és technikus dolgozott. A vállalat rendszeresen divatbemutatókon is népszerűsítette cikkeit. A TV torna mellett a legnagyobb reklámot azonban a sportszponzorálás hozta. Az élsportolók gyakran szerepeltek a versenyeken Senior márkajelzésű ruházatban. Az egyéni támogatások mellett számos egyesület, a helyi Váci Izzón túl a Budapest Honvéd és az Újpesti Dózsa játékosai is a Senior mezeiben léptek pályára. Ezen a téren legkiemelkedőbb eredménye az volt a vállalatnak, hogy 1988-ban elnyerték a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos szállítója címet, így a 20 sportágban 188 főt felvonultató magyar olimpiai küldöttség tagjai a Senior melegítőit viselhették a végül 23 magyar éremmel zárult szöuli olimpián. Az olimpikonok mellett a magyar kajak-kenu válogatott tagjait ugyancsak a vállalat öltöztette, sőt az Osztrák Kajak-Kenu Szövetséggel szintén szerződést kötöttek.

A Tóth B. Zoltán irányítása alatt az 1970-es évektől hatalmas felfutást produkáló Váci Kötöttárugyár sikere csúcsán mintegy 2700 ember számára biztosított munkát. A látványos felívelést azonban hatalmas mélyrepülés követett. Noha a cég a rendszerváltás idején megkezdte a privatizációs előkészületeket, de a rövid idő alatt felhalmozott óriási adósságállomány miatt meglehetősen bonyolult helyzet állt elő. Bár ekkor még sikerült a vállalatot megmenteni egy rövid időre, de végül 2002-ben felszámolták Vác nagy múltú gyárát.