Rögös út a békéhez

A vietnámi háború kimenetelét csak akkor érthetjük meg, ha különválasztjuk egymástól a nagyhatalmi döntéshozatal, az állami-katonai fenntarthatóság és az egyéni túlélési racionalitás szintjeit. Az Egyesült Államok Vietnámban nem katonai vereséget szenvedett, hanem politikai és szervezeti értelemben került olyan helyzetbe, amelyben a háború folytatása drágábbá vált, mint a kivonulás. Észak-Vietnám ezzel szemben nem a gyors győzelemre, hanem az időre és az ellenfél kifárasztására épített, és sikerrel kényszerítette rá saját logikáját a konfliktusra. Dél-Vietnám összeomlása pedig nem egyetlen döntés vagy csata következménye volt, hanem egy láncszerűen egymást követő, erősítő hatású folyamaté, amelyben a támogatás, a szervezeti működés és a lojalitás egyszerre gyengült meg. A háború végkimenetelét így nem az döntötte el, ki volt erősebb, hanem az, hogy melyik fél tudta tartósabban érvényesíteni saját racionalitását.

Makroszinten a konfliktust a hidegháború nagyhatalmi logikája határozta meg. Az Egyesült Államok számára Vietnám nem stratégiai jelentősége miatt, hanem sokkal inkább a hitelesség és a szövetségesek iránti elkötelezettség szimbólumaként volt fontos. Észak-Vietnám ez­zel szemben nem globális egyensúlyban gondolkodott, hanem arra épített, hogy az amerikai politikai akarat előbb erodálódik, mint saját katonai és társadalmi állóképessége.

Mezoszinten a döntő kérdés az állami és katonai fenntarthatóság volt. Dél-Vietnám nem csupán fegyverekre és katonákra támaszkodott, hanem egy összetett támogatórendszerre: logisztikára, üzemanyagra, alkatrész-utánpótlásra, légi támogatásra, pénzügyi forrásokra és koordinációra. Amíg ez a rendszer működött, a dél-vietnámi haderő képes volt ellenállni. Amikor azonban az amerikai kivonulás és a kongresszusi forráscsökkentés következtében több elem egyszerre gyengült, a rendszer rendkívüli gyorsasággal omlott össze.

Mindezt mikroszinten a szereplők pszichológiai és túlélési racionalitása gyorsította fel. A katonák, hivatalnokok és akár az egyszerű emberek döntéseit nem ideológiai elkötelezettség, hanem információhiány, félelem és kockázatminimalizálás vezérelte. A vietnámi háború története nem pusztán katonai események láncolata, hanem annak példája, hogyan omlik össze egy politikailag és szervezetileg fenntarthatatlan rendszer – akkor is, ha mögötte a világ legerősebb hadserege áll.                                              (R. Á.)