Prohászka Ottokár

Az elmúlt két évszázad legkiemelkedőbb magyar egyházi személyisége, Prohászka Ottokár 1858. október 10-én született Nyitrán. Édesapja, Prohászka Domokos katonatisztként jött Morvaországból hazánkba, majd a katonaságtól kilépve pénzügyőr lett, s feleségül vette egy nyitrai német pékmester lányát, Filberger Annát. Otthon a német szó járta, s Ottokár anyanyelve is a német volt, csak a gimnáziumban tanult meg magyarul.

A nyitrai piaristáknál és a kalocsai jezsuitáknál végzett gimnáziumi évek után az esztergomi szemináriumba kérte felvételét. Simor hercegprímás a tehetséges papnövendéket Rómába küldte tanulni a Collegium Germanico– Hungaricumba. Az itt töltött hét év (1875–82) meghatározó jelentőségű volt személyiségének formálódásában. Nemcsak filozófiai és teológiai doktorátust szerzett, hanem kialakult benne az elmélyült lelki élet iránti igény. A nyári szünetekben utazásokat tett Európában. Ez egészen a világháború kitöréséig kedvelt időtöltése maradt. Többször járt Németországban és Itáliában, felkereste Svájcot és Franciaországot, sőt egy ízben Amerikában is tett körutat.

Rómában fontos változások történtek ottléte idején. A modern világot elutasító, konzervatív IX. Pius pápa helyét 1878-ban XIII. Leó foglalta el. Az új pápa – Prohászka szavaival – „felismerte az idők jeleit”, s párbeszédet kezdett a modern világgal, alkalmazkodott annak gazdasági, társadalmi és politikai realitásaihoz. A katolikusokat arra buzdította, hogy lépjenek ki a passzivitásból, s vállaljanak aktív szerepet a társadalmi és politikai életben. Különösen a modern világ szociális problémái iránt mutatott érdeklődést. Az ifjú Prohászka lelkes híve lett az új pápa programjának; hazatérése után néhány évvel lefordította és kiadta XIII. Leó beszédeit és leveleit.

Rómában kezdett naplót vezetni, amit egész életében folytatott. A sokszor igen részletes bejegyzésekből megismerhetjük lelkivilágát, elképzeléseit, vágyait, célkitűzéseit, a környező világról, társadalomról és nem utolsósorban az egyházról alkotott véleményét. A mai olvasó már a napló első lapjain felismerheti annak jeleit, hogy ez a cselekvés- és újításvágytól égő, Bakunyinnak az ideális forradalmár ideáltípusáról adott leírásában önmagára ismerő fiatalember lesz majd a magyar lelkiség történetének legnagyobb imádkozója, elmélkedője és misztikusa. A naplóból kiderül, hogy Prohászka nem vágyott egyházi karrierre. „Jó káplán, jó plébános, az Úr dicsőségének elvonult, csendes munkálója” akart lenni. Minden vágya „föláldozni magát e szegény, zaklatott,