„Mi újság?” – kérdezte 1944. július 6-án Zsindely Ferenc – a Kállay-kormány német megszállás következtében lemondott kereskedelmi és közlekedésügyi minisztere a pár napos szoboszlói kiruccanásáról hazatérvén sofőrjét. „»Semmi jó – hangzott a válasz. – Budapest minden kijáratát magyar katonaság szállta meg tankokkal, kézigránát a kezükben. Állítólag ejtőernyős angol alakulatok szálltak le a Pilis hegységben, ezért.« A sofőr se hitte el a magyarázatot, én pláne nem: pár ejtőernyős ellen nem így védekezik az ember. »De – mondta a sofőr – más újság is van: Bárczy kegyelmes urat [a Miniszterelnökség adminisztratív államtitkára] meg akarták lőni valami katonák.« Nem akartam elhinni, hogy Bárczy Pista hoppmesteri személyének ilyen fontosságot tulajdonítson valaki! Ma délelőtt aztán felkeresett Cseley Rudi [Zsindely miniszterelnökségi államtitkár titkára], és megerősítette ezt a bolond hírt. […] Budapest katonai lezárását is megerősítette. Az okát nem tudja. Kérdezte Oláh Pistától [a honvédelmi elnöki osztályának főnöke], s azt a választ kapta: meg akarjuk a Gestapónak mutatni, hogy az országban mi vagyunk az urak. Ez persze nem az igazi ok. Kérdezte Rudi Incze Pétert [miniszterelnökségi titkár] is, aki meg azt válaszolta, hogy egy esetleges skandalum megelőzésére van a katonai készültség. Rudi úgy tudja, hogy Baky belügyi államtitkár hatásköréből elvették a csendőrséget, amelyeken eddig korlátlanul parancsnokolt. Ellenségei szerint puccsot készített elő velük.”
A Baky László belügyi államtitkár nevével fémjelzett csendőrpuccs és az azt semlegesítő Koszorús-akció napján írt naplóbejegyzés jól érzékelteti, hogy az elit belső berkeibe bejáratos kortárs politikus is milyen bizonytalan ismeretekkel rendelkezett az 1944. július 6-i események
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.