Osztrák vagyok

Vissza-visszatérő vélemény, hogy Ausztria csak 1945 után találta meg korábban nem létező nemzeti identitását. Sőt, úgy tűnik, ez a nemzeti identitás – népidentitás – ma is nehézségeket okoz az ország egyes lakóinak és politikai csoportjainak. Egy 1957-ből származó politikai program szerint „egyik legnemesebb feladatunk” volna kivédeni minden „olyan törekvést, amely az osztrákoknak a németségtől történő elszakítására irányul: A német osztrákokban ébren kell tartanunk a tudatot, hogy a német nép részét képezik az összes ebből származó joggal és kötelezettséggel együtt...” Ugyanezt 1968-ban így fogalmazták meg: „Mi a demokratikus Osztrák Köztársasághoz és a német népi és kultúrközösséghez tartozónak valljuk magunkat”. De amin gyakran átsiklanak, talán éppen szándékosan is, az az a tény, hogy az Első Köztársaságban, és már korábban is, igenis létezett egy határozott osztrákságtudat, a-mely a német hivatalos és köznyelv ellenére is el tudott vonatkoztatni a németséghez mint nemzethez tartozástól. Ez az osztrákságtudat, bármennyire is különböztek konkrét formái, valójában a monarchia Ausztriájáig vezethető vissza. Ahogy Karl Tschuppik írta 1935-ben A kis különbség című tárcájában: Az „osztrák” fogalom olyan szilárdan megáll, hogy semmilyen magyarázatra nincsen szüksége; az a kijelentés, hogy „osztrák vagyok”, többet mond a világnak, mint az a bő lére eresztett magyarázat, hogy: „én ugyan német vagyok, de...

„A régi osztrákok hazafiassága – mint Alfred von Berger megfogalmazta –, bármely párthoz tartoztak is, teljesen más volt, mint a hazafiasság helyét ma kitöltő lelki