Amióta megszületett a nyugati világban a népszuverenitás elve, szinte közvetlen gondolati ív húzható a Wilson amerikai elnök 14 pontjában lefektetett nemzeti önrendelkezés gondolatához, aminek legjobb eszköze a népszavazás. A nemzetközi konfliktusok lezárásának valós módja és a wilsoni elvek között azonban már a kortársak is érzékelték a kiáltó ellentmondást.
A konfliktuslezáró népszavazás (plebiscitum) minimumfeltétele az előzetes nagyhatalmi konszenzus arról, hogy az eredményt elfogadják. Ez korántsem egyszerű technikák alkalmazását igényli (biztonsági kontroll; legalább részleges nemzetközi felügyelet a szabályokra és a lebonyolításra; az utórendezés – kisebbségek, határátkelés, vagyonjog, közigazgatás – előzetes tisztázása), különben az eredmény új konfliktust termel.
Woodrow Wilson, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, 1919. Egy anekdota szerint Clemenceau a következő szarkasztikus bon mot-t ejtette el a nemzeti önrendelkezés kapcsán: „Wilson a maga tizennégy pontjával rosszabb, mint az Úristen, mert neki csak tíz pontja volt.” Ebből is kitetszik, hogy a nagyhatalmak nem feltétlenül támogatták az érdekeiket veszélyeztető referendumokat
Az I. világháború után a békerendezés több térségben népakarathoz kötött határmegállapítást helyezett kilátásba, és megjelent a nemzetközi (szövetséges) ellenőrzés intézménye is. A korszakban tucatnyi helyen merült
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.
