Nagy Sándor kapuján belül és kívül

Ha valaki ellátogat az örményországi Garniba, akkor egy, a teret kettészelő meredek folyóvölgyet pillant meg. A völgy sziklaperemén a valamikori királyi palota romjai álltak, hátuk mögött pedig az antik építészeti elvek szerint, Néró császár korában felállított naptemplom. A kemény bazaltba vájt korinthoszi oszlopfők a nyugati, az antik görög világ győzelmét hirdetik itt Ázsiában ma is, a timpanont szegélyző díszítés ornamentikája azonban keleti hatást tükröz. A palota előtti téren találjuk azt a több ezer éves győzelmi feliratot, melyben az örmények előtt itt élő urartui kultúra határát jelölik a folyócskában. A folyó később a perzsa és a Bizánci Birodalom végpontja volt a koraközépkorban. Örményország pedig később két részre szakítva a szeldzsukok és a perzsák megújuló birodalmai között lett kettéosztva, és vált véres ütköző zónává.

Az oszmán szultánátus két nagy szárazföldi ütközőzónával rendelkezett: a dunai-magyar és a kaukázusi-örmény. Közülük a kaukázusi volt a véresebb, mivel a siíta Perzsiával volt összeköttetésben: Így ír erről Hans Dernschwam Ferdinánd királyunk követségével Konstantinápolyba tartózkodó Fugger alkalmazott 1553-ban:

„A perzsák (jóllehet maguk is mohamedánok) megvetik a törököket, és nem tartják őket semmire. (…)A perzsák a törököket általában nem ejtik foglyul, és nem bocsátják áruba, hanem