Moldvai csángó-magyar okmánytár

1990 tavaszán jelent meg a kétkötetes Moldvai csángó-magyar okmánytár, az MTA Történettudományi Intézete és a Magyarságkutató Intézet között vállalkozása. A könyvet Benda Kálmán akadémikus szerkesztette, munkatársai Jászay Gabriella, Kenéz Győző és Tóth István György voltak.

A papírkötésű, igénytelen külsejű két kötet hatalmas vállalkozást rejt: amagyar történelemben először, az okmánytár összegyűjtötte valamennyi, a moldvai csángók történetére vonatkozó forrást, pontosabban azokat, amelyek a szerzők számára elérhetőek voltak. Azt, hogy a kötet munkatársai miért nem kutathattak a moldvai levéltárakban, aligha kell hosszasabban magyaráznunk, ha tudjuk, hogy a hivatalos román felfogás a moldvai csángókat nem magyaroknak, hanem a magyar nyelvet felvett románoknak tekintette, akik a katolikus papoktól tanultak meg magyarul. A most közölt okmányok fényében ez az állítás komolytalannak tűnik: a források legtöbbjét se nem magyarok, se nem románok, hanem olasz szerzetesek vetették papírra, és ezekből kitűnik, hogy a csángók magyarok voltak, magyarul beszéltek és a magyarul nem tudó olasz papokat ellenségesen fogadták.

Bonfini krónikájával indul a könyv: 1467-ben egy foglyot vezettek moldvai hadjárata alkalmával Mátyás király elé. A fogoly visszautasította a felkínált román tolmácsot, mondván, hogy ő erdélyi székely és felesége rokonaihoz jött – ez a kis epizód az erdélyi és moldvai magyarok közti szoros kapcsolatokat illusztrálja. A következő közvetlen híradás a csángókról majd száz évvel később kelt: 1552-ben a Fráter György megöletéséről híres császári generális, Castaldo tudósította a császárt arról, hogy megbízható értesülései szerint a moldvai magyarokat a vajda „oláh hitre”, azaz a görögkeleti vallásra akarja téríteni.

1588-ban kelt az első olyan irat, amelyben nem mások írnak a moldvai csángókról, hanem ők maguk szólalnak meg: Demeter Domokos, Románvásár bírája igazságot tesz a nevük alapján szintén magyar Ijgyártó Gergely és Török János örökségi ügyében. Az oklevél mindvégig ízes magyar nyelven íródott. A 16. század végétől már részletesebb források szólnak a csángókról: az ellenreformáció „rohamcsapata”, a jezsuiták misszionáriusokat küldtek Moldvába is. A szerzetesek felvették a harcot az Erdélyből érkezett protestáns prédikátorokkal, ám gyóntatni, igét hirdetni csak egy magyar pap tolmácsolásával tudtak, mert a csángók csak magyarul értettek.

A legtöbb közölt forrás a római levéltárakban maradt fenn. Míg a kozák és tatár támadások nyomán Moldva városai és benne a levelesládák is újra meg újra elégtek, addig a római archívumok valóságos