Mi lesz a maradókkal?

Könnyezve láttuk az ünneplőbe öltözöttek kígyózó sorát Köpecen, Baróton. Hogy mit akartak? Romániában magyarnak maradni, s a magyar ünnepet szabadon ünnepelni. Minden bizonnyal. Hiszen az emlékművön hűvös szél egyszerre lengette a román és a magyar zászlót. Igen, a temesvári forradalom óta a kék-sárga-piros román nemzeti színek mellett vígan lobogott a piros-fehér-zöld.

Bizony, Temesvár forradalmában hosszú idő után először fonódott össze azonos érzelemtől fűtve magyar és román kéz, hogy élő láncot alkotva védje hősét, Tőkés László lelkészt. Életre-halálra szövetkeztek azok, akik már nem bírták tovább a diktatúrát elviselni. Ők és a következő napok halottai váltották meg a szabad mozgás, a beutazás lehetőségét. Nagy árat fizettek. Mi pedig kötelességünknek éreztük, hogy menjünk, hogy segítsünk, hogy vigyünk, amink van. Az életmentő gyógyszeren, az éhséget csillapító kenyéren, a meleget adó ruhán kívül az írott szó melegét. Várták ezt nemcsak a magyarok, hanem a románok is. Így került a csomagba a magyar nyelvű Biblia mellé a román nyelvű is. Így állt meg a segélyt vivő autó a református tiszteletes és a román pópa háza előtt is. Így volt természetes, hogy az udvarhelyi ortodox pap magától értetődőnek tekintette a magyarság anyanyelvű iskolahálózatának visszaadását, ünnepi megemlékezésének engedélyezését. Így vettük mi is természetesnek, hogy március 15-én ünnepelt a magyarság szerte a világban, s ünnepelt Romániában, Erdélyben.

Kolozsváron kora tavaszi napsütésben haladtunk át. Az ünnepi hangulatot csak az lohasztotta, hogy a decemberi mártírok kegyeleti gyertyái mellett furcsa táblák jelentek meg: Ceaucescu eredetileg Csávosi volt, Gh. Dej moldvai magyar, s hogy magyarok és zsidók a felelősek itt minden rosszért.

De Sepsziszentgyörgyön a magyar és román trikolor még egymásba fonódott. Gábor Áron emléktáblája mellett elborította a virág a két ablakot. Nem a hivatalos csokrok, amit már évtizedek óta megszokott Kelet-Európa, hanem a szálanként vitt kerti virágok. S mert este volt, hát lobogtak a gyertyák. Nem történt ennél több sem Csíkban, sem máshol.

Vargabetűvel tértünk vissza Vásárhelyre. Éjjel még a helyükön voltak a koszorúk. Vigyázták azokat. Csak a következő nap estéjén kellett a Teleki Téka erkélyére vinni, hogy kerülni lehessen az ütközést. Kerülni minden erővel. Ezt mutatta az RMDSZ jelvény is: fehér szalagra tették fel Petőfi képét. Ekkor még kérdeztünk. Miért bűn, ha valaki megünnepli ünnepeit, ha megszólal ősei nyelvén, ha követeli emberi jussát, az anyanyelven tanulás és tanítás jogát?

Másnap már némák voltunk a döbbenettől. Reggel sebesültekkel volt tele a városi kórház, s a Téka erkélyén sem kerülték el sorsukat a koszorúk.