Megvan az ideje az ölelésnek

A középkori keresztény civilizáció egyik legjelentősebb akkulturációs teljesítménye a házasság és a szexuális élet keresztény modelljének kidolgozása és elfogadtatása volt a Római Birodalom bukása és a népvándorlás nyomán létrejött európai társadalmakkal. Ez a folyamat hozzávetőlegesen egy évezredet vett igénybe. A 12. század végére általánosan elfogadottá vált a keresztény házasság mint társadalmi, jogi és vallási intézmény, amelyet a monogámia, a felek szabad beleegyezése, a felbonthatatlanság és a szentségi jelleg, továbbá a rokonok közötti házasság, azaz a vérfertőzés tilalma jellemzett. Ezzel párhuzamosan el kellett fogadtatni azt is, hogy a házasság, illetve az együttélés kereszténység előtti formái – ágyasság, többnejűség – s az azokhoz kapcsolódó szokások – nőrablás, a feleség eltaszítása, válás és újraházasodás –, valamint a házasságon kívüli szexuális tevékenység valamennyi esete összeegyeztethetetlen a kereszténységgel és bűnnek számít.

E folyamat szerves része volt a házasságon belüli viselkedés, elsősorban a szexuális magatartás keresztény normáinak kialakítása és meggyökereztetése a társadalom mindennapi életében. Ennek érdekében az egyháznak tulajdonképpen “kétfrontos” küzdelmet kellett folytatnia. Egyfelől meg kellett védenie a házasság és a szexuális élet létjogosultságát a túlzottan aszketikus vallási irányzatokkal