Mária Terézia

1703 szeptemberében I. Lipót császár fiaival – József és Károly főherceggel – megállapodott a birodalom örökösödésének rendjéről. A titkos szerződésben – túlzott aggályoskodásból vagy bölcs előrelátásból, ekkor még nem lehetett tudni – külön szakasz foglalkozott azzal: mi történjék, ha férfi ágon kihalna a dinasztia. Ezzel az európai méretű bonyodalmakat előrevetítő eshetőséggel nem számolt komolyan az 1713-as Pragmatica Sanctio sem, amelyet I. Lipót (1657–1705) és I. József (1705–1711) halála után VI. Károly (1711–1740) császár alkotott meg, és amelyben férfi utód nélküli elhalálozása esetére leendő lányait jelölte ki örököseiül.

A császár eljárása egyébként támadható volt, hiszen az 1703-as családi szerződés szerint bátyja, az elhunyt császár lányai megelőzték volna az övéit. Senki nem hitte azonban, hogy az uralkodó „szerződésszegésének” egyszer gyakorlati következményei lesznek. Különösen nem 1716-ban, amikor a császárt végre fiúval áldotta meg a sors. Lipót János azonban nem sokkal később meghalt, és a császári párnak ezután már csak három lánya született. Ahogy teltek az évek, mind valószínűbbnek tetszett, hogy az évszázadokon át oly szerencsésen házasodó és öröklő dinasztia nagyon is rá lesz szorulva a bölcs előrelátással tető alá hozott Pragmatica Sanctióra.

Az 1717-ben született Mária Terézia főhercegnő gyermek- és fiatalkorát nem árnyékolták be apja egyre