Madéfalvi veszedelem

A 18. század közepén Ausztria már igen nehezen tudott lépést tartani a végletekig központosított és militarizált Poroszországgal. Míg II. Frigyes egyetlen intésére félelmetes hadigépezet indult be, addig Mária Teréziának úgy kellett kiudvarolnia az adót és a katonát a rendektől. A korlátozott lehetőségek különleges megoldások felé irányították a kormányzat figyelmét. Az udvar a szükségből kívánt erényt csinálni, mintegy vályogalapra palotát építeni: olcsó, ám jól képzett és fölszerelt hivatásos katonaság ideálját dédelgette magában.

A török kiűzése után létrehozott déli határőrvidék továbbépítésére Erdélyben kínálkozott lehetőség, mert itt még léteztek olyan társadalmi csoportok, amelyek beszervezése nem sértett földesúri érdekeket. Ilyen volt például Beszterce város jobbágysága, Fogaras vidékének kisbojársága és nem utolsósorban a székelység is. A határőri szolgálat rendszeres a hűbériségben gyökeredzett, de attól részleteiben eltért. Adott terület lakossága tartott fönn egy ezredet, a férfilakosság egyötöde katonáskodott, a többiek pedig a szolgálatban állók helyett is művelték a földet. Az államnak így nem kellett eltartania határőreit, csak fegyverről és kiképzésről kellett gondoskodnia.

Mária Terézia, érthető módon, még a háború befejezése előtt szerette volna életre hívni az erdélyi határőrséget. Ezért nem hallgatott azokra, akik alkotmányos aggályokat