Középhatalom a „középkor alkonyán"

Magyarországon a 13. század folyamán gyorsan mélyülő hadügyi válság bontakozott ki: kiderült, hogy a királyi birtok hadakozó népeire épülő hadsereg nem állja meg a helyét a korszerű háborúban. A királyi hatalom már nem tudott a saját erőforrásaiból megfelelő fegyveres erőt kiállítani. Ezt a folyamatot a nápolyi Anjou-házból származó Károly Róbert állította meg. A hadsereget a nagybirtokosok jól felszerelt magánhadseregeire, az ún. bandériumokra építette. Ezenkívül fontos szerephez jutottak a már feledésbe merült lovasnomád hagyományokat feltámasztó kun hadak is. Mellettük a nemesek és országlakosok általános felkelése, a generalis exercitus mindinkább háttérbe szorult, s csak az ország határain belül alkalmazták időnként.

E reformok jelentősen emelték a magyar hadsereg színvonalát, amely azonban még így sem tudta elérni Európa és Ázsia legfejlettebb fegyveres erőinek szintjét. Szinte teljesen hiányzott az akkor még egyre komolyabb szerephez jutó gyalogság, s nem volt elegendő számú nehézlovas. Mindeme hiányosságok ellenére I. (Nagy) Lajos sikeresen vívta meg gyakori háborúinak döntő többségét, és kiterjesztette az ország határait.

Az Árpádok és az Anjouk fő terjeszkedési iránya a Balkán-félsziget volt. Lajos itt mérsékelt eredményeket tudott