rubicon

Kossuth Lajos tér, 1956

lock Még 12napig ingyen olvasható
12perc olvasás

Ahogy múl­nak az évek, úgy hal­vá­nyo­dik a kép az 1956-os Kos­suth té­ri sor­tűz­ről, ugyanak­kor – újabb do­ku­men­tu­mok hí­ján – meg­szi­lár­dul­ni lát­szik, ami­re ku­ta­tá­si ered­mé­nyeink alap­ján ju­tot­tunk. Az évek so­rán több száz szem­ta­nú­val be­szél­tünk, olya­nok­kal, akik ok­tó­ber 25-én ott vol­tak a hely­szí­nen, és olya­nok­kal, akik la­ká­suk vagy mun­ka­he­lyük kör­nye­ze­té­ből kö­vet­ték a tör­tén­te­ket. Egye­dül­ál­ló fény­ké­pek­hez, do­ku­men­tu­mok­hoz ju­tot­tunk, ame­lyek se­gí­tet­tek tisz­táz­ni az ese­mé­nye­ket. Úgy gon­dol­juk, hogy mun­kánk so­rán min­den fel­lel­he­tő le­vél­tá­ri anya­got fi­gye­lem­be vet­tünk, to­váb­bá si­ke­rült szó­ra bír­nunk nem­csak a tün­te­tő­ket vagy a ve­lük ro­kon­szen­ve­ző em­be­re­ket, ha­nem a má­sik ol­da­lon ál­ló ÁVH-so­kat, ka­to­ná­kat, párt­mun­ká­so­kat is. Fen­tiek alap­ján ha­tá­ro­zot­tan ál­lít­juk, hogy akik a Kos­suth té­ren meg­se­be­sül­tek vagy meg­hal­tak, szov­jet sor­tűz ál­do­za­tai vol­tak! Ki­vé­telt ké­pez­nek az Aka­dé­mia ut­cai párt­ház előtt le­zaj­lott tűz­harc ha­lott­jai és se­be­sült­jei, ami­kor az úgy­ne­ve­zett „kék”, il­let­ve „zöld” ÁVH-sok lőt­tek – té­ve­dés­ből egy­más­ra.

A kor­mány­za­ti ne­gye­det belügyi kar­ha­tal­mi ala­ku­la­tok véd­ték. Az épü­le­tek őr­zé­sét a hír­hedt ál­lam­vé­de­lem, az ún. „kék” ÁVH-sok több ala­ku­la­ta biz­to­sí­tot­ta, ugyanak­kor itt vol­tak az ÁVH kö­te­lé­két erő­sí­tő kor­mány­őrök is. Raj­tuk kí­vül a so­ro­zott ál­lo­má­nyú ha­tár­őr­ség ún. „zöld” ÁVH-s ala­ku­la­tait ve­zé­nyel­tek a fon­to­sabb épü­le­tek vé­del­mé­re. Fo­lyam­őrök és ka­to­nai ala­ku­la­tok je­len­lé­té­ről szin­tén tu­dunk a kor­mány­zati ne­gyed­ben, sőt, a rá­dió vé­del­mé­ben részt ve­vő fegy­ve­re­sek ugyan­csak a párt­köz­pont­ban ke­res­tek me­ne­dé­ket. Megál­la­pít­ha­tó vi­szont, hogy egy­sé­ges pa­rancs­nok­ság hí­ján min­den ala­ku­lat kü­lön irá­nyí­tás alatt állt. Ke­vés volt a lő­sze­rük és a fegy­ve­rük, és egy kor­mány­ne­gyed el­le­ni tá­ma­dást nem tud­tak vol­na el­há­rí­ta­ni. Csak az itt lé­vő szov­jet pán­cé­los­ala­ku­la­tok je­len­tet­tek ko­moly erőt – vé­de­lem ese­té­re. 

A Kossuth tér felé haladó tüntetők szovjet harckocsin; 1956. október 25., Bajcsy-Zsilinszky út

Szov­jet je­len­lét

A szov­jet ka­to­nai pa­rancs­nok­ság – lát­va a ma­gyar po­li­ti­kai és ka­to­nai ve­ze­tés te­he­tet­len­sé­gét – „egy­ol­da­lúan” megegye­zett a ma­gyar Ha­dügy- és Belügy­mi­nisz­té­rium irá­nyí­tói­val, hogy 25-én in­dít­sák új­ra a mun­kát, ám amennyi­ben az ut­ca rend­je ve­szély­be ke­rül­ne, a szov­je­tek fel­szá­mol­ják a rend­bon­tást. Er­ről ok­tó­ber 25-én a haj­na­li órák­ban több ve­ze­tő po­li­ti­kus is tu­dott, és egyér­tel­műen úgy ér­tel­mez­ték a hely­ze­tet, hogy a szov­je­tek eb­ben az eset­ben be is tart­ják a sza­vu­kat.

A Kossuth tér felé haladó tüntetők menete a Bajcsy-Zsilinszky úton

Ok­tó­ber 24-én jár­őr­szol­gá­la­tok szer­ve­ződ­tek, ame­lye­ket más­nap a tün­te­tés hí­ré­re pá­nik­sze­rűen vissza­von­tak. Ki­lenc és tíz óra kö­zött több lö­vést ka­pott a párt­köz­pont Aka­dé­mia ut­ca 17-es szá­mú épü­le­té­nek sar­ka. Fel­té­te­lez­ték, hogy a lö­vé­sek Bu­dá­ról szár­maz­tak, ezért egy szov­jet tank a Be­loian­nisz (ma Zol­tán) ut­cá­ból ki­ment a Du­na-part­ra, és több so­ro­za­tot adott le a szem­ben lé­vő ol­dal­ra, töb­bek kö­zött a Bat­thyá­ny tér irá­nyá­ba is, ahol egy ha­lott és több se­be­sült ma­radt a hely­szí­nen. Szin­tén dél­előtt, tíz óra kö­rül a Nép­had­se­reg tér Sza­lay ut­ca fe­lé eső ol­da­lá­nál ál­ló szov­jet tan­kok sze­mély­ze­tét a kö­ze­li te­tők­ről lö­vé­sek ér­ték. A szov­je­tek vesz­te­sé­ge több ha­lott és se­be­sült volt. Sőt, az egyik tank­ra gyú­lé­kony anya­got is dob­tak. A szov­je­tek – vá­la­szul – heves tűz alá vet­ték a szom­szé­dos épü­le­te­ket.

Tíz órá­ra te­het­jük a Ná­dor ut­ca 28-as szám alat­ti párt­köz­pont épü­let­tömb­jé­ben be­kö­vet­ke­zett tűz­pá­ni­kot, ahol az épü­let­ben lé­vő ha­tár­őrök tü­zel­tek a té­vé ké­sőb­bi épü­le­té­nek leg­fel­ső eme­le­té­re, ahon­nan ál­lí­tá­suk sze­rint lőt­tek rá­juk. Eb­ben a lö­völ­dö­zés­ben sen­ki sem sé­rült meg. Ugyan­csak ha­tár­őrök biz­to­sí­tot­ták – a rend­őrö­kön kí­vül – a BRFK if­jú­ság­vé­del­mi alosz­tá­lyá­nak Sza­bad­ság té­ri épü­le­tét.

A szov­je­tek Par­la­ment előt­ti sor­tü­ze után a ha­tár­őr-a­la­ku­la­tok pi­he­nő­ben lé­vő tag­jait ve­zé­nyel­ték ki a Kos­suth tér dé­li ol­da­lá­nak le­zá­rá­sá­ra, ők ké­sőbb részt vet­tek a 9-es szá­mú ház át­vizs­gá­lá­sá­ban is. (Ide me­ne­kül­tek be az élet­ben ma­ra­dot­tak a 2-es vil­la­mos me­gál­ló­já­tól.) Ek­kor ér­kez­tek a tér­re gép­ko­csi­kon a pé­csi ha­tár­őr-a­la­ku­lat em­be­rei, ami vé­get vetett a lö­völ­dö­zés­nek. Ami­kor az Aka­dé­mia ut­cai párt­köz­pont elé ér­tek, té­ve­dés foly­tán tűz­harc bon­ta­ko­zott ki kö­zöt­tük és a párt­ház vé­del­mét el­lá­tó ala­ku­lat kö­zött. Ha­lott­jaik, sé­rült­jeik vol­tak, sőt ci­vi­lek is ál­do­za­tul es­nek a cse­te­pa­té­nak. Fel­ve­tő­dik a kér­dés: ki lőtt elő­ször a Kos­suth La­jos té­ren, il­let­ve ki adott tűz­pa­ran­csot és miért?

A párt­köz­pont vé­del­mé­ben

Ok­tó­ber 25-én a dél­előt­ti órák­ban az MDP Aka­dé­mia ut­ca 17. szám alat­ti szék­há­zá­ban tar­tóz­ko­dott a tel­jes ma­gyar po­li­ti­kai ve­ze­tés. Ki­lenc és tíz óra kö­zött ideér­ke­zett há­rom pán­cé­los­sal Anasz­taz Mi­ko­jan, az SZKP el­nök­sé­gé­nek tag­ja, a Szov­jetunió Mi­nisz­ter­ta­ná­csá­nak el­nök­he­lyet­te­se, Mi­ha­il Szusz­lov, a párt ve­ze­tő ideo­ló­gu­sa, Mi­ha­il Ma­li­nyin, a ma­gyaror­szá­gi szov­jet had­erő fő­pa­rancs­no­ka és Ivan Sze­rov, a KGB el­nö­ke, akik részt vet­tek az MDP Köz­pon­ti Ve­ze­tő­sé­gé­nek ülé­sén. Ezen a KV-ü­lé­sen vál­tot­ták le Ge­rő Er­nőt a ma­gyar párt élé­ről, s vá­lasz­tot­ták a he­lyé­re Ká­dár Já­nost. 

Fraternizálás. Szovjet páncélossal barátkozó pesti polgárok, 1956. október 25.

Egy idő után Sze­rov ott­hagy­ta a szov­jet kül­dött­ség tag­jait, mi­vel a volt Rá­ko­si-tit­kár­sá­gon ke­resz­tül ér­te­sült ar­ról, hogy tün­te­tő tö­meg ér­ke­zett a Par­la­ment­hez. Egy szem­ta­nú visszaem­lé­ke­zé­se sze­rint váll­rán­dí­tás­sal vet­te tu­do­má­sul, és arc­ki­fe­je­zé­sé­ből azt le­he­tett leol­vas­ni, hogy „na és ak­kor mi van?” Azt a szót is hoz­zá­fűz­te a hír­hez, hogy „Nyi­cse­vo”. Azaz nem tesz sem­mit… A tün­te­tő tö­meg ér­ke­zé­sé­ről a Köz­pon­ti Ve­ze­tő­ség tag­jai is tu­do­mást sze­rez­tek, meg is tár­gyal­ták a hírt, de sem­mi­lyen ha­tá­ro­za­tot nem hoz­tak. A párt­köz­pont vé­del­mé­vel meg­bí­zott pa­rancs­nok rö­vi­den tá­jé­koz­tat­ta Sze­ro­vot az ad­di­gi ese­mé­nyek­ről. Pár perc­cel ké­sőbb a KGB el­nö­ke há­rom szov­jet, va­la­mint két ma­gyar tiszt kí­sé­re­té­ben a fő­ka­pun ke­resz­tül ki­ment az épü­let­ből.

Sze­rov az Aka­dé­mia ut­ca és a Kos­suth tér sar­kán szem­re­vé­te­lez­te a te­re­pet, s uta­sí­tást adott a par­la­ment előt­ti tér kiürí­té­sé­re. Ezt a tényt több visszaem­lé­ke­ző is alá­tá­masz­tot­ta, akik a pa­ran­csot kiadó kö­ze­lé­ben tar­tóz­kod­tak. Jól­le­het Sze­ro­vot nem is­mer­het­ték fel, de egy ala­csony, oro­szul be­szé­lő fér­fi­ra ha­tá­ro­zot­tan em­lé­kez­tek. Bi­zony­sá­gul – ezen az egy pon­ton – a sok szem- és fül­ta­nú kö­zül áll­jon itt Ha­nák Pé­ter tör­té­nész visszaem­lé­ke­zé­se, akit eb­ben az idő­ben töb­bed­ma­gá­val az Aka­dé­mia ut­cai párt­ház ka­pu­já­hoz tar­tott. „A ka­pu­tól fél­re­pa­ran­csol­tak […] Ki­jött egy szov­jet tisz­ti cso­port […] Nem tu­dom, hogy kik vol­tak. […] Tisz­tek vol­tak, az biz­tos. De ar­ra az egy szó­ra tisz­tán em­lék­szem, ami el­hang­zott: »sztrel­jaty!«, »sztrel­jaty!« – A szó­tár­ban a je­len­té­se mel­lett ez áll: lő, tü­zel, le­lő, meg­lő, be­le­lő. Itt fel­szó­lí­tó ér­te­lem­mel: lő­ni! A kö­vet­ke­ző pil­la­nat­ban csi­ko­rog­va el­hú­zód­tak a tan­kok. […] Én elő­ször vol­tam ilyen kö­zel éle­tem­ben harc­ko­csi­hoz. Ál­lít­ha­tom: fé­lel­me­tes lát­vány! Elő­re­hú­zód­tak húsz-har­minc mé­tert, s ak­kor hang­zott el a tü­zel­ni! ve­zény­szó. […] Döb­ben­ten hal­lot­tuk, hogy lő­nek. Nem a Par­la­ment épü­le­tét vet­ték tűz alá, ha­nem a te­ret.”

A Kossuth tér felé haladó tüntetők a Szabadság téren, 1956. október 25.

Ha­nák Pé­ter meg­me­ne­kü­lé­se

Ha­nák Pé­ter tör­té­nész, az ELTE do­cense és I. Tóth Zol­tán tan­szék­ve­ze­tő egye­te­mi ta­nár, az ELTE dé­kán­ja több iga­zol­ta­tás után, rö­vid­del 11 óra előtt ér­kez­tek a párt­köz­pont elé, hogy csat­la­koz­za­nak a már bent tar­tóz­ko­dó egye­te­mi kül­dött­ség­hez. Az őr­ség azon­ban már nem en­ged­te be őket. Fél­reáll­va vá­ra­koz­tak, ami­kor ki­lé­pett  a ka­pun egy tisz­ti cso­port élén Sze­rov KGB-el­nök, s ha­ma­ro­san el­kez­dő­dött a  lö­völ­dö­zés. Ha­nák és I. Tóth tíz-ti­zen­öt per­cig re­meg­ve áll­tak a he­lyü­kön, amíg meg nem ér­kez­tek a párt­köz­pont megerő­sí­té­sé­re a „zöld” ÁVH-­hoz tar­to­zó ha­tár­őrök. A gép­ko­csik fel­fu­tot­tak az Aka­dé­mia ut­ca 17.-tel szem­ben lé­vő jár­dá­ra, és a kö­vet­ke­ző pil­la­nat­ban ké­zi­grá­nát­tal kezd­ték do­bál­ni őket a párt­ház vé­dői. I. Tóth Zol­tán­nal egy so­ro­zat vég­zett, Ha­nák Pé­ter pe­dig meg­sé­rült. Ha­nák az átélt órák­ról még 1956-ban nap­lót írt, ame­lyet csak 1993-ban mert meg­je­len­tet­ni a Ra­gasz­ko­dás az utó­piá­hoz cí­mű kö­tet­ben. Ez kész­te­tett ar­ra, hogy be­szél­ges­sek ve­le. A nap­ló­ból ki­de­rül, hogy se­be­sü­lé­se után át­má­szott egy két­mé­te­res üveg­fa­lon, és így ju­tott be a párt­köz­pont­ba.

„Ak­kor már kez­dett fáj­ni a se­bem, öm­lött a lá­bam­ból a vér. A re­pesz át­vág­ta az eret. Be­ke­rül­tem egy kony­ha­he­lyi­ség­be, s ott vár­tam meg, hogy be­kö­töz­ze­nek. Ideig­le­nes kö­tést kap­tam és mor­fin­in­jek­ciót. Lát­tam, hogy Ge­rő sza­lad, a fé­le­lem kiül az ar­cá­ra, mert fe­le­lős volt az itt tár­gya­ló szov­jet de­le­gá­cióért. »Mer­re van az át­me­net?« – ér­dek­lő­dött. Már­mint az épü­let egy bé­ké­sebb ré­szé­be. A nap­ló­ban leír­tam, hogy Nagy Im­ré­vel ta­lál­koz­tam, aki meg­kér­dez­te: »Mi van ma­gá­val?«, meg hogy »Mi­lyen az ut­ca han­gu­la­ta?« Ve­le ab­ban az idő­ben elég jó­ban vol­tam, ta­nár­em­ber volt ugye ő is, s az ag­rár­szo­cia­lis­ta moz­ga­lom ku­ta­tá­sa és vi­tái so­rán ta­lál­koz­tunk. Te­hát is­mert mint tör­té­nészt. A nap­ló­ban megem­lí­tet­tem, hogy Kiss Ká­roly meg­le­pő nyu­ga­lom­mal ad­ta ki az uta­sí­tá­so­kat. Hoz­zá­te­szem, ő volt a leg­bát­rabb. Egy re­vol­vert tar­tott a ke­zé­ben, és ez­zel fe­dez­te az »át­vo­nu­lást«. És ő ma­radt utol­já­ra; nem sie­tett, nem ro­hant, hi­deg­vér­rel fi­gyel­te, nem nyo­mul­nak-e be va­la­kik a párt­köz­pont­ba. […] Ti­zen­ket­tő után a rá­dió be­mond­ta, hogy nagy tün­te­tés volt, és en­nek nyo­mán Ge­rő le­mon­dott, Nagy Im­re lett a mi­nisz­ter­el­nök, Ká­dár Já­nos pe­dig a párt­fő­tit­kár. Ezt mi csak üd­vö­zöl­ni tud­tuk. […] Én is kór­ház­ba ke­rül­tem, né­hány nap múl­tá­val azon­ban ha­zaen­ged­tek. S ami­kor ott­hon már egy ki­csit ma­gam­hoz tér­t­em – no­vem­ber ele­jén –, leír­tam az em­lé­kei­met. Ab­szo­lút fris­sen élt ben­nem min­den, és na­gyon mé­lyen.” 

Esz­te­len vé­reng­zés

Hogy mit lát­ha­tott Sze­rov? A tün­te­tő tö­meg ér­ke­zé­sé­ről még a párt­köz­pont épü­le­té­ben ér­te­sült. A tér sar­kán lát­ta a szov­jet tan­kok sze­mély­ze­té­vel ba­rát­ko­zó em­be­re­ket. Ka­to­na­ként tud­ta, hogy a Par­la­ment előtt ál­ló tan­kok lő­szer­rel és üzem­anyag­gal van­nak fel­tölt­ve. Mint KGB-fő­nök felis­mer­te, hogy ez az Aka­dé­mia ut­cai párt­köz­pont­ra – és az ott tar­tóz­ko­dó ma­gyar és szov­jet párt­ve­ze­tők­re ve­szé­lyes le­het. Ezért adott pa­ran­csot a Kos­suth tér kiürí­té­sé­re. Az elöl ál­ló tank kés­le­ke­dett a tűz meg­nyi­tá­sá­val, fel­te­he­tően azért, mert nem az egy­ség pa­rancs­no­ka ad­ta ki az uta­sí­tást. Sür­get­het­ték, hogy kezd­je el a riasz­tó­lö­vé­se­ket, mert a Sze­rov kí­sé­re­té­ben lé­vő egyik ma­gyar tiszt – Jam­rich Mi­hály ÁVH-s ez­re­des – gép­pisz­to­lyá­val rö­vid so­ro­za­tot adott a le­ve­gő­be!

Egy átállt szovjet harkocsi tetején a Tanács körúton, 1956. október 25.

Ez volt a kez­det. Utá­na a tank elő­ször va­ló­ban riasz­tó­lö­vé­se­ket adott le. Ezek tet­tek kárt az egy­ko­ri Párt­tör­té­ne­ti In­té­zet épü­le­té­ben, és ek­kor szó­lal­tak meg a Par­la­ment fő­be­já­ra­ta előtt lé­vő pán­cé­lo­sok gép­pus­kái is. A tö­meg­ben pá­nik tört ki, s a té­ren tar­tóz­ko­dó kb. há­rom­ezer em­ber meg­ló­dult. Azok, akik a Par­la­ment épü­le­te és az előt­tük ál­ló szov­jet pán­cé­lo­sok kö­zöt­ti te­rü­le­ten vol­tak, az épü­let­tömb ki­szö­gel­lé­sei­ben, il­let­ve a pán­cé­lo­sok mö­gött és alatt pró­bál­tak me­ne­dé­ket ke­res­ni. Akik nem vol­tak elég für­gék, a riasz­tó­lö­vé­sek után kap­ták a kö­vet­ke­ző so­ro­za­tot. Ők vol­tak a vé­reng­zés el­ső ha­lott­jai, il­let­ve se­be­sült­jei.

Há­nyan hal­tak meg?

A visszaem­lé­ke­zők kö­zött nagy volt az el­té­rés a te­kin­tet­ben, hogy há­nyan vesz­tet­ték éle­tü­ket a Kos­suth La­jos té­ren. Vol­tak, akik 25 ha­lott­ról be­szél­tek (egyes ma­gyar és szov­jet tör­té­né­szek ko­ráb­ban ezt va­ló­szí­nű­sí­tet­ték, ami ab­ból adód­ha­tott, hogy csak a met­ró­épít­ke­zés hely­szí­nén össze­hor­dott ha­lot­ta­kat vet­ték fi­gye­lem­be), vol­tak, aki hat­száz sze­mély­ről. A visszaem­lé­ke­zők ab­ból in­dul­tak ki: mit lát­tak ak­kor, ami­kor el­hagy­ták a te­ret. Azok­ban a per­cek­ben ugyanis még na­gyon so­kan fe­küd­tek sok­kos ál­la­pot­ban a föl­dön, akik egy­sze­rűen nem mer­tek meg­moz­dul­ni, mert fél­tek. Eb­ből adó­dik a ha­lot­tak szá­má­nak kü­lön­bö­ző megíté­lé­se.

Holttestek a Kossuth téren, a Rákóczi szobor mögött, a metró építkezésénél. A metró építése miatt a 2-es villamos mai megállójában egy mesterséges „dombon" barakképületeket emeltek, amelyek egy bizonyos szögből védelmet nyújtottak az ott meglapuló embereknek

A Kos­suth té­ren el­hunyt anya­köny­ve­zet­tek szá­ma: 54. Ez­zel szem­ben mi 61 ha­lot­tat tud­tunk azo­no­sí­ta­ni, akik a hely­szí­nen ma­rad­tak. Ezen­kí­vül az Aka­dé­mia ut­cai tűz­harc­nak két rend­őr, két fo­lyam­őr, két kor­mány­őr és hat ha­tár­őr esett ál­do­za­tul. A szov­je­tek két ka­to­nát a Par­la­ment elő­te­ré­ben vesz­tet­tek, egyet pe­dig az Aka­dé­mia ut­cá­ban. A ma­gyar se­be­sül­tek szá­ma: 284. Ezt úgy kap­tuk meg, hogy a ha­lot­tak szá­mát meg­szo­roz­tuk néggyel. (A ma­te­ma­ti­kai kép­let pre­cí­zen ér­vé­nye­sült az el­ső és a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ban.) Ha fi­gye­lem­be vesszük, hogy a se­be­sül­tek öt szá­za­lé­ka kór­ház­ba szál­lí­tás köz­ben vagy mű­tét so­rán/után halt meg, ak­kor még to­váb­bi 14 ha­lot­tat köny­vel­he­tünk el. Ez utób­bi ter­mé­sze­te­sen csak be­csült szám­adat.

Holttestek a Kossuth téren, a Rákóczi szobor mögött, a metró építkezésénél. A metró építése miatt a 2-es villamos mai megállójában egy mesterséges „dombon" barakképületeket emeltek, amelyek egy bizonyos szögből védelmet nyújtottak az ott meglapuló embereknek
A szovjet harckocsizókkal összebarát­ kozott tüntető tömeg a Parlament előtt, ahol nem sokkal 11 óra után eldördültek a sortüzek

A fen­tiek­kel majd­nem egy idő­ben a Kos­suth-szo­bor mö­gött el­he­lyez­ke­dő szov­jet pán­cé­lo­sok ágyú­val – re­pesz­grá­nát­tal – be­lőt­tek a Kos­suth La­jos tér 9-es szá­mú épü­le­té­nek fel­ső szint­jé­be, majd re­pesz­grá­nát rob­bant a Rá­kó­czi-szo­bor előt­ti ré­szen, a Föld­mű­ve­lés­ügyi Mi­nisz­té­rium (FM) fő­be­já­ra­tá­val egy ma­gas­ság­ban. Mind­két he­lyen könnyebb és sú­lyo­sabb se­be­sül­tek ma­rad­tak a hely­szí­nen. A Par­la­ment VII-es ka­pu­ja előtt ál­ló tank tűz alá vet­te a Párt­tör­té­ne­ti In­té­zet má­so­dik eme­le­ti sa­rok­szo­báit. Ugyanek­kor dör­dül­tek el az el­ső gép­pus­ka­lö­vé­sek az FM el­ső eme­le­té­re is a IX-es ka­pu fe­lől. Szov­jet gép­pus­ka­tü­zet ka­pott a Kos­suth tér 9-es szá­mú épü­let és az ak­ko­ri Or­szág­ház ét­te­rem épü­let­tömb­je (Kos­suth tér 13–15–17.) is.

A tö­meg vessző­fu­tá­sa a té­ren öt-hat per­cig tar­tott. Az em­be­rek több irány­ba me­ne­kül­tek: egye­sek a Mun­kás­moz­gal­mi In­té­zet (ma Nép­raj­zi Mú­zeum) és a Pár­tör­té­ne­ti In­té­zet épü­let­tömb­jé­hez fu­tot­tak, má­sok az FM irá­nyá­ba, az ár­ká­dok alatt re­mél­ve ol­tal­mat, vol­tak, akik a Rá­kó­czi-szo­bor mö­gött ta­lál­ha­tó dom­bos ré­szen hú­zód­tak meg, il­let­ve – fő­leg azok, akik még nem ér­kez­tek be a tér­re – vissza­fe­lé ro­han­tak, a Ná­dor és a Vé­cse­y ut­cai ka­pu­al­jak­ba. 

A szovjet harckocsizókkal összebarát­ kozott tüntető tömeg a Parlament előtt, ahol nem sokkal 11 óra után eldördültek a sortüzek

Ezek után tűnt fel a Ság­vá­ri tér (ma Vér­ta­núk te­re) sar­kán egy szov­jet tank, és pán­cél­grá­ná­tot lőtt ki a Kos­suth tér kö­ze­pe fe­lé, a Rá­kó­czi-szo­bor ma­gas­sá­gá­ban, majd gép­pus­ka­tűz­zel árasz­tot­ta el a te­ret. Rö­vid­del ké­sőbb köz­vet­len kö­zel­ről két pán­cél­grá­ná­tot lőtt ki a 2-es vil­la­mos vo­na­lá­nál lé­vő mintegy egy mé­ter ma­gas domb­ra, és vé­gig­pász­táz­za az itt fek­vő em­be­re­ket. S mia­latt az Aka­dé­mia ut­ca fe­lé ha­ladt, még egy pán­cél­grá­nát­tal és gép­pus­ka­tűz­zel szór­ta meg a he­lyet, majd tá­vo­zott.

Az ál­do­za­tok több­sé­ge re­pe­szek okoz­ta sé­rü­lés, ki­sebb há­nya­da pe­dig gép­pus­ka­ta­lá­lat kö­vet­kez­té­ben halt meg. A leg­több ha­lá­los se­be­sü­lés a 2-es vil­la­mos me­gál­ló­já­nál, il­let­ve a Par­la­ment Aka­dé­mia ut­cai ré­szé­nél tör­tént. Ez azt bi­zo­nyít­ja, hogy az Aka­dé­mia ut­cá­nál és a Ság­vá­ri tér­nél lé­vő tan­kok le­gény­sé­ge tü­zelt a tö­meg­re. 

A sebesültek elszállítása a Kossuth térről, 1956. október 25.

Ku­ta­tá­saink sze­rint a té­ren lé­vő szov­je­tek nem a vé­reng­zés­ben ke­res­ték a megol­dást, jól­le­het a le­he­tő­sé­gük meg­volt rá – ki­vé­tel a Ság­vá­ri tér sar­ká­ról lö­völ­dö­ző harc­ko­csi –, és min­den cse­le­ke­de­tük ar­ra irá­nyult, hogy a tö­meg hagy­ja el a te­ret, ki­vált­képp a pán­cé­lo­so­kat, és szűn­jön meg a moz­gás. Eköz­ben ér­te ta­lá­lat a Sza­lay ut­ca 1-es szá­mú épü­let el­ső eme­le­ti er­ké­lyét is, ahon­nan egy­kor Göm­bös Gyu­la ma­gyar mi­nisz­ter­el­nök be­szélt hall­ga­tó­sá­gá­hoz.

A té­ren meg­hú­zó­dó tün­te­tők kál­vá­riá­ja azon­ban foly­ta­tó­dott, mert a Ná­dor ut­cai tank vissza­vo­nu­lá­sa után mintegy tíz per­cen át rö­vid, vél­he­tően szov­jet ka­to­nák­tól és a tér kiürí­té­sé­ben részt ve­vő ma­gyar ha­tár­őrök­től szár­ma­zó gép­pisz­toly­so­ro­za­tok hang­ja töl­töt­te be a te­ret, s ez aka­dá­lyoz­ta a men­tők mun­ká­ját, akik idő­köz­ben meg­je­len­tek. De nincs tu­do­má­sunk ar­ról, hogy eb­ben az idő­szak­ban va­la­kit lö­vés ért vol­na, ön­kén­tes vagy hi­va­tá­sos men­tő halt vol­na meg. 

Gyertyagyújtás a sortűz áldozatainak emlékére, 1956. november 1.

Év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül ki­tö­röl­he­tet­len volt az em­be­rek tu­da­tá­ból, és so­kan még ma is úgy gon­dol­ják: az FM te­te­jé­ről tü­zel­tek a tün­te­tő tö­meg­re. Ám ez – az ed­di­gi for­rá­sok alap­ján – ki­zár­ha­tó. Er­re is bi­zo­nyí­té­kul szol­gál­nak a fo­tók és a fel­lelt do­ku­men­tu­mok. A Kos­suth La­jos té­ren be­kö­vet­ke­zett vé­res ese­mé­nye­ket nem könnyű megér­te­ni az össze­füg­gé­sek is­me­re­te nél­kül. Egész egy­sze­rűen hi­ba csak úgy fel­ten­ni a kér­dést, hogy ezen a csü­tör­tö­kön ki lőtt, ki­re és hon­nan. Az ilyen kér­dés­fel­te­vé­sek ha­mis pre­misszá­kat szül­nek, ha nem tu­laj­do­ní­tunk je­len­tő­sé­get az előz­mé­nyek­nek, ame­lyek de­ter­mi­nál­ták és – hor­ri­bi­le dic­tu – majd­hogy­nem szük­ség­sze­rűen ma­guk­kal von­ták mind­azt, ami ok­tó­ber 25-én, pár perc­cel 11 óra után be­kö­vet­ke­zett.

Köl­tő a túlélők kö­zött

Ágh Ist­ván Kos­suth-dí­jas köl­tőt a 2-es vil­la­mos mel­lett hú­zó­dó dom­bon ér­te a se­be­sü­lés. Visszaem­lé­ke­zé­sé­ben – egye­bek mel­lett – így val­lott er­ről: „A bal fel­ső com­bo­mon van egy szi­lánk, a csont­hár­tyáig ha­tolt. A má­sik ki­sza­kí­tot­ta a húst… Nem tu­dom, hogy a fe­jünk fö­lött rob­bant-e, de tény, be­te­me­tett min­ket fe­ke­te gyönggyel, ma­sza­dék­kal. Vil­la­mos ütés fe­ke­te zsib­ba­dá­sa – le­nyúl­tam, csu­rom vér volt a ke­zem; ott fe­küd­tem el­ren­de­lés sze­rint pon­to­san ki­mér­ve Is­ten cen­ti­jé­vel; ha va­la­mi­vel jobb­ra, én va­gyok az a ha­lott, ha bal­ra, be­lő­lem csi­nál hús­ró­zsát a go­lyó, ba­rá­tom kar­ja lett hús­ró­zsa amúgy, ha lej­jebb ha­sa­lok, megöl a szi­lánk. És má­szott raj­tunk a fél­hol­tak őrü­le­te; »Jaj, hol vagy kis­fiam, Da­ni­kám?!« »Ne raj­tam kússzon, hall­ja-e?« Az­tán be­kö­vet­ke­zett az idők vé­ge­ze­té­nek csend­je. Ször­nyű volt. Ha­rap­ták a hal­dok­lók a fü­vet… Nem tu­dom, hogy me­lyi­kün­ket vit­ték el előbb, de ez nem is ér­de­kes. Fo­lya­ma­to­san szál­lí­tot­ták el a se­be­sül­te­ket. Ami­kor rám ke­rült a sor és ki­ju­tot­tam új­ra az ut­cá­ra, ak­kor lát­tam, hogy mi is tör­tént: úgy fe­küd­tek ott a ha­lot­tak, mint a nyu­lak a kör­va­dá­szat után. A 2-es vil­la­mos me­gál­ló­já­nál. […] Én a vé­reng­zést ne­gyed­órá­ra sac­co­lom, de ilyen­kor nincs idő­ér­zé­ke az em­ber­nek.”

103 cikk ezzel a kulcsszóval