Káderforgó Kádár János körül

A szakirodalomban a hatalmi és az uralmi elit megjelölést egyaránt használják, de nem azonos jelentéssel. A különbségtétel Max Weber fogalommeghatározásán alapul, mely szerint hatalomnak nevezzük a központi akarat másokkal szembeni feltétlen érvényesítését, uralomnak viszont a valamilyen szempontból elfogadott, legitim parancsnoklást. Ez utóbbi fogalom révén érzékeltethető, hogy a hatalomgyakorlás lehetősége még a diktatúrában sem korlátlan. Az uralom társadalmi praxis; a társadalomban az uralmon lévők sem függetleníthetik magukat más aktoroktól – még akkor sem, ha erőfölényben vannak a társadalom többi szereplőjével szemben.

Kádár János (1912–1989) és Biszku Béla (1921–2016) egy Vasasmeccsen. A pártvezetők nagyon szerették a focit. Kádár nem rejtette véka alá, hogy a munkáshatalom képviselőjeként a munkáscsapatként elkönyvelt Vasasnak szurkol. Biszku volt a puha diktatúra kemény ökle

Az alábbiakban az elit fogalmát nem egy értékteremtő és -hordozó közösségre alkalmazom, hanem leíró-elemző kategóriaként egy olyan csoport elhatárolására, mely a társadalomban uralmi pozíciója és ebből fakadó kiváltságai révén elkülönült a többi csoporttól, a Kádár-korszakban éppúgy, mint a magyar történelem azt megelőző évtizedeiben. Az elit – nem kitüntetett szerepéből, hanem kiemelkedő társadalmi pozíciójából fakadóan – minden korszakban mintaadó szereppel bír. Stílusa, szerepei és szokásai azonban mások és mások voltak a különböző politikai korszakokban.

Kádár, Apró, Kiss, Dögei

1956. november elején, Kádár János hatalomba lépésekor a párt szervezésére Ideiglenes Intéző Bizottság alakult. Ebben – Kádár mellett – a kommunista politikusok közül Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Kállai Gyula, Kiss Károly és Marosán György vállalt még szerepet. A párt új vezetőit és a Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány tagjait, azaz a szovjet rendszer restaurációjában szerepet vállaló politikusokat emlegette a korabeli pesti humor „Kádár apró kis(s) dögeiként”, illetve „Kádár apró dögeiként”. (Dögei Imre a megalakuló kormány földművelésügyi minisztere volt.) A mondás nemcsak történelmi szerepüket, hanem politikusi karakterüket is jellemezte a közvélemény számára.

Marosán György (1908–1992), az erőszak apostola a pártvezetésen