Jó habsburgok: József és István

Ha megállunk a Fertő tóra nyíló talán legszebb kilátóponton, a Fertőboz fölötti löszfal – helyi nevén a Csúcsos-dűlő – 186 méter magas peremén, a bájos, klasszicista Gloriette mellől bámulhatjuk az észak felé Pozsonyig kitáruló, fenséges panorámát. A henger alakú csarnokot a nagy múzeumi mecénás, Széchényi Ferenc gróf emeltette pártfogó barátja, Magyarország nádora, Habsburg–Lotaringiai József főherceg látogatásainak emlékére 1802-ben. A nemes gesztust latin felirat örökíti meg az építmény kupolájának belső felületén.

A hámori kohászok és vasmunkások leleménye eredetileg csupán műhelyeik egyenletes vízellátásának biztosítása végett duzzasztotta föl egy zömök gáttal a Garadna-patak vizét. Ám ezzel olyan szépséges, magaslatokkal körbeölelt, mélyzöld tó keletkezett a Keleti-Bükk ölében, amely már jó kétszáz esztendeje a „Magyar Svájc” elnevezésre ihlette a lelkes kirándulókat. A később ideépülő Lillafüredi Palotaszálló alapzatát a gáthoz támaszkodó, támfalakkal tagolt teraszos sétányrendszerrel erősítették meg, majd e függőkertekben helyezték el azt az öntöttvas obeliszket, amely Habsburg–Lotaringiai István főherceg, Magyarország nádora 1847. évi látogatásának állított emléket.

Két emlék – két nádor. Apa és fia. A magyar reformkor és 1848–49 történetének egykor nagynevű, fontos szereplői – akiknek története mára lassan kihullik a felejtés nagy lyukú rostáján.