Iszonyú magyar honvágyam van

Erzsébet királyné megtanulta a magyar nemzet történetét, a magyar nyelvet, és megszerette magát a nemzetet. Ezáltal lett az ország őrangyala, aki áldásosan működött a király és a nemzet kibékítésében, és ezért az emléke örökké élni fog a magyarok szívében” – írta Türr István, Garibaldi egykori legendás tábornoka az Erzsébet királyné emlékének szentelt albumba, amelybe a magyar nemzet legjelesebb képviselői jegyeztek vele együtt rajongó sorokat a nemzet „védőangyaláról”, az „új Szent Erzsébetről”.

Erzsébet megkülönböztetett érdeklődését Magyarország iránt Majláth János gróf keltette fel 1853-ban, amikor a császári menyasszonyt az osztrák birodalom népeinek történelmére tanította. Maláth császárhű, konzervatív történész volt (hogyan is kerülhetett más az ifjú leányka mellé?), s ilyen értelemben oktatta tanítványát is. De a fiatal leány képzeletét felgyújtotta a temperamentumos, szilaj magyarság vadregényes, örökös harcokkal teli történelme.

A szabadságharc leverése után Európában sok romantikus ifjú lelkesedett az önkénnyel, túlerővel bátran szembeszálló, szabadságszerető kis népért. Erzsébet esetében ez az érzés eleinte ambivalens lehetett – hiszen a szeretett vőlegény elleni lázadókról volt szó. Később azonban az anyósával, Zsófiával mindjobban elmélyülő konfliktus erősíthette együttérzését – a magyarellenes, konzervatív udvari kamarilla élén ugyanis Zsófia állt.

1857-ben, amikor Ferenc Józseffel együtt először látogatott Magyarországra, már megelőzte a híre. Tudták