I. Ferenc és V. Károly

A 16. század elejére Európa keleti határvidékén olyan eurázsiai világhatalom emelkedett fel, amely egyre nagyobb területek népességét, jövedelmeit és katonai erőforrásait tudta nyugati hódításainak szolgálatába állítani. A keresztény Európa azonban nem állt eleve erőtlenül az Oszmán Birodalommal szemben. Nyugaton két olyan hatalom is létezett – Franciaország és V. Károly Habsburg Birodalma –, amely emberi és anyagi erőforrásainak nagyságrendjét tekintve felvehette volna vele a versenyt. Politikai és katonai súlypontjuk azonban messze esett a magyar–oszmán határvidéktől, uralkodóik pedig egyaránt az egyetemes kereszténység világi vezetőjének szerepére tartottak igényt.

A döntő kérdés ezért nem az volt, hogy rendelkezik-e Nyugat-Euró­pa az oszmán kihívással összemérhető erővel, hanem az, hogy uralkodói képesek-e félretenni dinasztikus és területi ellentéteiket a kereszténység védelmében. A Valois–Habsburg-rivalizálás erre egyértelmű választ adott: I. Ferenc és V. Károly egymást tekintette első számú ellenfelének, és egymás ellen kötötte le erőforrásait. Ez a megosztottság Magyarország számára végzetesnek bizonyult. Az alábbiakban azt az utat járjuk végig, amely idáig vezetett.