Göring, a Sötét Nagyúr

Hermann Göring a náci rendszer egyik legfontosabb, de mindenképpen leglátványosabb figurája, aki a politikai tekintélyt reprezentációként is értelmezte. A rangkórság, a pompakedvelés, a kivételesség érzete nála nem mellékes külsőség, hanem identitásának szerves része. Ha a hatalom valakinél identitássá válik, akkor a megszerzett státusz maga a bizonyíték: „jogosult vagyok rá”. Göring esetében ez az önkép nemcsak szavakban és gesztusokban élt, hanem tárgyakban, terekben, rítusokban is kifejeződött. Rezidenciája, a Carinhall ennek a mentalitásnak lett emblematikus sűrítménye: a gyűjtés, a birtoklás, a luxus és a reprezentáció az önigazolás állandósult terepe. Összeharácsolt művészeti gyűjteménye a kiválasztottságot alátámasztó spektákulum. A szerep azonban csak addig véd, amíg fényárban úszik a színpad. Nürnbergben legördült a függöny. A vádlottak padján már nem ő szabta a kereteket, nem ő osztotta a szerepeket, a karmesteri pálca kihullott a kezéből. Utolsó nagyjelenetéhez már elegendő volt egyetlen méregkapszula.