Gazdagság és ízlés

Róma nemcsak tartományokat hódított meg, amikor birtokba vette a hellenisztikus Keletet. A győztes hadvezérekkel arany, ezüst, műtárgyak és rabszolgák érkeztek Itáliába, és velük együtt új ízek, új műveltség­eszmények, kert- és villakultúra, az élet élvezetének addig szokatlan lehetőségei. A római történetírók később szerették úgy elbeszélni mindezt, mintha a régi, dermesztően egyszerű Rómába egyszercsak Keletről betört volna a fényűzés. Ez inkább erkölcsi magyarázat volt, mint pontos történeti határvonal. De a változás, amelyet megpróbáltak értelmezni, valóságos volt: a birodalmi méretű gazdagság az elit mindennapi életét is átalakította.

Két római neve több mint 2000 év múltán is ehhez az időváltáshoz kapcsolódik. Luculluséból jelző lett: „lucullusi” lakomáról ma is akkor beszélünk, ha az étkezés túllép a jóllakás egyszerű szükségletén. Petroniust pedig Tacitus olyan emberként ábrázolta, aki nem egyszerűen élvezte a fényűzést, hanem tudni vélte, hogyan kell jól élvezni.

Két különböző korszak, két különböző politikai világ. Az egyikben a hadvezér gazdagsága teremti meg a kifinomult élet lehetőségét, a másikban már maga az ízlés válik társadalmi értékké. Kettejük mellett egy harmadik alak lép majd elénk: a fiktív Trimalchio, akinek pénze mindenre elegendő, de aki sohasem képes elhallgatni, mennyire gazdag. A vagyon és az ízlés nem ugyanaz.