Gamal Abdel Nasszer

„Az Oroszlán halott, az Oroszlán halott!” – visszhangozták a kairói utcák a vad és szenvedélyes gyász fájdalomkiáltását ama forró nyár végi napnak, 1970. szeptember 28-ának éjszakáján, amelyen Anvar Szadat rövid rádióbeszédben bejelentette Nasszer elnök halálának hírét. „Az araboknál a család védelmezőjét oroszlánnak nevezik” – írta magyarázatul Mohamed Haszanein Heikál, Nasszer legbizalmasabb tanácsadóinak egyike, aki a Kairói dokumentumokban szemtanúként számolt be az egyiptomi elnök utolsó óráiról.

Bár a közvélemény tudott Nasszer krónikus érrendszeri betegségéről, a Raisz – az Elnök – halála mégis váratlanul érte Egyiptom népét és az egész arab világot. Hiszen Nasszer az előző napon még a jordániai polgárháború megfékezésén, a Husszein király csapatai és Arafat palesztin gerillái közti fegyverszünet megteremtésén fáradozott – eredményesen – az arab államfők kairói csúcskonferenciáján.

Gamal Abdel Nasszer alig több mint ötvenkét évesen távozott az élők sorából, mégis úgy tartják, három évvel túlélte saját rendszerét. Egyiptom ugyanis az 1967. júniusi, ún. hatnapos háborúban előbb megrendítő katonai vereséget szenvedett Izraeltől, majd – ennek következtében – kapitulációval felérő politikai engedményekre kényszerült a konzervatív iszlám olajmonarchiákkal szemben. Az 1967. augusztus végén megtartott kartúmi értekezleten az Arab Liga államai – Szaúd-Arábia, Kuvait és Líbia akaratának engedve