Erotika az itáliai reneszánszban

A 15–16. századi Európában a szexualitást és az érzékiséget nem mérték azonos mércével. A testi funkciók közönségesnek és elítélendőnek számítottak. Úgy tartották, hogy a buja gondolatok és tettek megakadályozzák az emberiséget a spirituális megváltásban; csak a papság, a szerzetesek, apácák és barátok által gyakorolt cölibátus juttathat el a mennybe. Abban azért megegyeztek az egyháziak és az erkölcscsőszök, hogy a nemi aktus szükséges, de csak az utódok létrehozása érdekében lefolytatott szexuális aktus elfogadható, az élvezetből végzett nem. Míg voltak olyan szerzők, akik arra biztatták a férfiakat és nőket, hogy az egészséges gyermekáldás érdekében nézegessenek vonzó képeket, legtöbbjük elítélte a kéjelgő viselkedést és az erkölcstelen képeket. A szexnek is megvoltak a szabályai. Az egyházatyák – például Aquinói Szent Tamás – egyetértettek abban, hogy a nemi aktus „természetes” pozitúrája az, ha a férfi van felül; ha a páros szembenézett egymással oldalt fekve, épp csak elfogadható volt. Az ülve vagy állva végrehajtott nemi érintkezést elfogadhatatlannak tartották, a hátulról való behatolást még inkább, s az egyik legundorítóbbnak az számított, ha a nő volt felül, ennél csak a szodómia vétke lehetett elítélendőbb.

***

Lorenzo Medici, a művészetek híres 15. századi patrónusa írt egy szonettet, A szodómiáról szólva címmel. Ebben egy feleség azon kesereg, hogy a férje csak hátulról teszi magáévá. Ennek fényében érdemes megvizsgálni azokat a társadalmi és kulturális feszültségeket, amelyek a fenti szabályokat szülték. A legtöbb olasz számára az érzékiség problémáját nem a heteroszexualitás jelentette – bármilyen pozítúrában történt is –, hanem a homoszexualitás. Egy olyan társadalomban, amelyben a férfiak ritkán nősültek meg a harmincadik születésnapjuk előtt, a szodómia fontos részét képezte a férfivá érésnek.

Akárcsak az ókori Athénban, a felnőtt férfiak játszották az aktív szerepet, a fiatal fiúk a passzívat. Az átmenet fontos pillanatát jelentette az egyik helyzetből másikba kerülés, majd amikor a férfiak valóban „felnőttek”, a házasságon belüli heteroszexualitás. Ha két felnőtt férfi továbbra is gyakorolta a szodómiát egymással, az egész társadalmi rendet veszélyeztették, és azt sugallták, hogy az effajta eltévelyedés állandó lehet, nemcsak átmeneti. Innen ered a fiatal fiútest csodálata is. Elég Donatello Davidjára gondolnunk (1433), amely valaha a Mediciek palotájának udvarán állt. Csak a fiatal fiúkat csodálták; ha felnőttek, elvesztették vonzerejüket.

Egy tudós szerint Firenze felnőtt férfilakosságának egyharmada állt a szodómia vádja alatt a 15. század második