Erdély, a keleti magyar állam

1526-ban új időszámítás kezdődött a Magyar Királyságban. Az addig középhatalomnak számító országot egy valódi világhatalom támadta meg, majd 1541-ben el is foglalta fővárosát és középső területeit. Ebben a válsághelyzetben két részre szakadt az ország politikaformáló közvéleménye, amit a kettős királyválasztás jelenített meg. Az ország egyik fele külső erőtől várta a megváltó segítséget – ők az egyre hatalmasabb Habsburg-hatalomra bízták az ország sorsát, míg a másik része a támadóval kiegyezésre törekedve, a változó időkben bízva várta sorsa jobbra fordulását.

Az, hogy ki melyik oldalhoz tartozott, jelentős mértékben a földrajzi helyzettől függött. Minél közelebb volt valakinek a birtoka Bécshez, annál inkább a Habsburg királyban bízott, s minél távolabb élt Bécstől. annál kevésbé érezhette annak védernyőjét. Ez a geopolitikai helyzet teremtette meg a keleti Magyar Királyság létjogosultságát, amely később, a harmincéves háború során  – immár Erdélyi Fejedelemségként – az európai nagypolitikába is beírta a nevét.

A fejedelmek mozgásterét a szomszédos, egymással küzdő nagyhatalmak között beállt erőegyensúly biztosította. A kérdés az volt, hogy az egyensúlyi helyzet melyik hatalom oldalára billen. Amíg azonban ez a kérdés eldőlt, folyamatosan pusztult az ország népe és anyagi ereje, ennek pedig hosszú távú, máig ható következményei lettek.