Joachim Fest 1973-ban megjelent, sokat vitatott monográfiájában kifejtett véleménye szerint amennyiben Adolf Hitler 1938 végén merénylet áldozata lett volna, kevesen haboztak volna, hogy benne az egyik legnagyobb német államférfit, a német történelem beteljesítőjét lássák.
Ugyanakkor tény, hogy a nemzetiszocialisták politikai projektjét, az erős népközösség ígéretét a német állampolgárok döntő többségének körében hosszabb távon is széles körű egyetértés övezte. A rendszert működtető elit fogalma ezért nem szűkíthető le a magas rangú párt- és állami funkcionáriusokra, az SS-terror világnézeti meggyőződésből cselekvő menedzsereire és a katonai elitintézményekben kiképzett utánpótlásra.
Norbert Frei jénai történész szerint a német társadalom vezető rétegébe, az államot fenntartó, tágabb értelemben vett funkcionális elitbe mindazok beletartoznak, akik képességüket, tehetségüket és szakértelmüket 1933 és 1945 között a hitleri vízió szolgálatába állították: hivatalnokok, vállalkozók, bankárok, katonák, orvosok, újságírók, jogászok, tudósok és művészek. A nemzetiszocialista rezsimnek fennállása legnagyobb részében belpolitikai értelemben nem volt szüksége a terror és az erőszak alkalmazására, mert – a kisszámú üldözött társadalmi csoportok mellett és ellenére – nagy integrációs erővel és elfogadottsággal rendelkezett nem csupán az elit, hanem az egyszerű néptársak soraiban is. A weimari korszak hagyományos és a nemzetiszocialista időszak új hatalmi elitjének messzemenő integrációja valósult meg, a hivatalnokok, egyetemi tanárok, rendőri vezetők döntő többsége 1933 után is a helyén maradt.
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.