Egy reformkori kísérlet

Magyarországon az 1840-es évek elején fogházjavító mozgalom szerveződött. A liberális politikai elit a jogegyenlőség és a szabadságeszmény oldaláról vizsgálta a tömlöcök állapotát, s a sötét, bűzös, egészségtelen vermekben és pincékben szenvedőket támogatták részvétükkel az államhatalom ellenében. A mozgalom legaktívabb képviselői Eötvös József, Lukács Móric, Szemere Bertalan voltak, akik igen sokat tettek a közvélemény felvilágosítása, a magyar börtönügyi terminológia kimunkálása, valamint a nyugat-európai, észak-amerikai elméletek népszerűsítése és elterjesztése érdekében. Az emberhez méltó körülmények megteremtése érdekében megfogalmazott főbb követelmények: a tiszta környezet, az egészséges étkeztetés, a megfelelő betegellátás. Igen ám, de ez a természetesnek ható követelmény élesen ütközött a kor életviszonyaival és közfelfogásával.

Kossuth Lajos a Pesti Hírlap hasábjain támadta a tömlöc intézményét: „Füredre utaztamban, megnéztem a veszprémi fogházat. Lehetetlen volt el nem borzadnom. Kútforma lyukak, melyek öblébe lábtőn juthatni csak. Szellőjük sincs, ablakuk természetes, nem is lehet. És az egyetlen nyílás a kút szájának, mondhatnók egy sötét, parányi, négy-öt lépésnyi széles, zárt udvarkára nyílik, hová csak délben fér a napsugár, a szellő pedig sohasem. És ez, mint mondják, még sem a legrosszabb tömlöc Magyarországon.”

A program egyik legfontosabb pontja a börtönfunkciók elválasztása volt. A differenciálás jegyében Eötvös József négy osztályba kívánta sorolni a rabokat. Az egyik fő csoport a gonosztevők, súlyos bűnöket elkövetők osztálya, a másik az ún. correctionalis rabok osztálya volt, s mindkettő kétfelé oszlott: „rosszabb rabok” és javulók osztályára. Szemere Bertalan a teljes egyéniesítést, a minden rabbal eltérő bánásmód modelljét tartotta szükségesnek. Ő a „magányrendszer” feltétlen híve volt.

Az 1843–44-es országgyűlés kezdetén a konzervatívok és reformerek nézete kevés dologban egyezett, de a fogházjavítás kérdésében nem volt lényegi eltérés közöttük. A büntetőjogi javaslat az országgyűlés napirendjére került, s a felirati javaslat is abból indult ki, hogy „különösen siralmas és közaggodalmat okozó a tömlöczök állapota hazánkban, mert azonkívül, hogy ezekben a fegyelem törvényhatóságonként egyenetlenül változván, a hasonló bünösök, e körülménynél fogva szükségképpen a különböző mérték, és így különböző igazság szerint lakolnak, bennök sem a büntetés jogszerű czéljaira nem fordittatik figyelem, sem elkülönzés vagy gondos osztályozás által nem kiméltetnek, s nem őriztetnek az