Ingyen olvasható
Már az 1830-as évektől kezdve fontos közéleti szerep jutott Pulszky Ferencnek, aki amellett, hogy az országgyűléseken a liberális reformok bevezetése mellett politizált, jelentős külföldi lapokban publikált cikkeivel a magyarokkal nem éppen szívélyes metternichi propagandát igyekezte ellensúlyozni. Az 1848-as forradalom kitörése után a Batthyány-kormány államtitkára, illetve Bécsben működve Kossuth Lajos fontos feladatokat teljesítő bizalmasa volt. 1849-ben Londonban diplomáciai követként képviselte a magyar ügyet, több-kevesebb sikerrel. Pulszky sokoldalú tehetségét kamatoztatva a szabadságharc leverése után is a magyar ügyet szolgálta, majd miután az emigráció éveit követően visszatérhetett szeretett hazájába, az itthoni tudományos és kulturális élet felvirágoztatásával szerzett elévülhetetlen érdemeket.
Hogyan alakult Pulszky Ferenc életútja? Milyen tevékenységet folytatott a bécsi forradalmak idején? Mivel vádolta meg őt a Habsburg-párti sajtó?
Életútja a népek tavaszáig
Pulszky Ferenc a jómódú, köznemesi származású és evangélikus vallású cselfalvi Pulszky család gyermekeként 1814. szeptember 14-én született Eperjesen. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Miskolcon folytatta, egyetemre pedig Pestre járt, ahol jogi diplomát szerzett. Már ifjúkorában nagy hatással volt rá anyai nagyapja régiséggyűjtő szenvedélye, akinek gazdag műgyűjteményében élvezettel mélyült el. Nagybátyja, Fejérváry Gábor az ifjú Pulszky szellemi fejlődését is meghatározó módon befolyásolta. Közös utazásaik során egyrészt bejárták a korabeli Európát, másrészt a tudományra és kultúrára rendkívül fogékony, tehetséges ifjú számos nagyszerű tudóssal és gondolkodóval ismerkedhetett meg.
A fiatal évei alatt papírra vetett nyugat-európai útinaplóival vette kezdetét Pulszky mintegy hat évtizedet átívelő írói pályája. Első antik témájú dolgozatát 18 éves korában írta, és mindössze 24 évesen a Magyar Tudományos Akadémia (ekkor még Magyar Tudós Társaság) levelező tagjává választották. Sokrétű érdeklődése és tudása miatt már korán kiérdemelte a polihisztor jelzőt. A felvilágosodás eszméi és a francia forradalom példája – mint oly sok kortársára – rá is nagy hatást gyakoroltak, utazásainak tapasztalatai pedig nemzetének felemelésére, hazájának a nyugati országokhoz való felzárkóztatására ösztönözték. Az 1832–36-os országgyűlésen mint joggyakornok vett részt. Még 1834-ben Sáros vármegyében vállalt hivatalt, az 1839-es reformországgyűlésen pedig már a megye választott követeként a liberális ellenzék oldalán politizált. Az országgyűlési bizottság jegyzőjeként nagy szerepe volt az 1843-as büntetőtörvény-javaslat kidolgozásában.
Pulszky Ferenc 1842-ben. Franz Eybl litográfiája Forrás: Wikimedia Commons
Pulszky széles körű ismertséget szerzett Magyarországon és Európa-szerte is annak köszönthetően, hogy folyamatosan publikált az egyik legolvasottabbnak számító német lapba, az augsburgi Allgemeine Zeitungba. Cikkeiben ismertette a magyarországi belpolitikai helyzetet, valamint reagált a magyarellenes publicisztikákra is. A magyar reformellenzék Pulszky kapcsolatrendszerét hasznosítva tett válaszlépéseket a metternichi propagandával szemben, többek között oly módon, hogy külföldi liberális erők támogatását igyekezett megnyerni. Német nyelvű publikációi mellett Pulszky számos itthoni újságnak küldött cikkeket, többek között a Kossuth szerkesztette Pesti Hírlapban is jelentek meg írásai. Az 1840-es években a közvéleményt nagyban foglalkoztató Széchenyi–Kossuth-vitában többször véleményt formált, jellemzően az utóbbit pártolva.
A forradalom és szabadságharc idején
Kossuth Lajos az 1848. március 3-ai pozsonyi országgyűlésen elhangzott beszédében alkotmányt követelt a birodalom minden népe számára. A bécsi forradalom kitörésében kulcsszerepet játszott a beszéd röplapokon elterjedő szövege, melyet többek között a birodalom fővárosában tartózkodó Pulszky fordított le németre, és igyekezett is azt helyben terjeszteni. Ő juttatta el például elsőként a szöveget a bécsi liberálisok központi szervezetéhez, a híres Jogi-politikai Olvasóegylethez, sőt, az augsburgi Allgemeine Zeitung számára is.
Az első bécsi forradalom. 1848. március 13. A Képes Ujság illusztrációja Forrás: Wikimedia Commons
A Batthyány-kormány megalakulása után nem sokkal, 1848 májusában költözött Bécsbe, ahol a király személye körüli minisztérium államtitkára lett. Kossuth bizalmasaként gyakran használta kiterjedt kapcsolatrendszerét ahhoz, hogy a bécsi sajtó konzervatív ágának tendenciózussá váló magyarellenes támadásaival szemben az osztrák lapok hasábjain képviselje a magyar érdekeket.
Szeptember utolsó és október első napjaiban a demokratikus sajtó több orgánuma Pulszky közvetítésével szerezte meg és tette nyilvánossá a bécsi olvasóközönség számára is a Magyarországra támadó Jelačić horvát bán futárjától elvett leveleket, amelyek közvetlen bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy Theodor Baillet von Latour, az osztrák császári hadügyminiszter tevőlegesen segítette a horvát offenzívát. A levelek elfogása főként a szerencsén múlott, de ahogy maga a jeles osztrák történész, Lothar Höbelt fogalmazott, azzal, hogy a kényes tartalmú leveleket tartalmazó horvát futártáska a magyarok kezébe került, „egy véletlen vezetett a leleplező újságírás fényes csúcspontjához.” Urbán Aladár szavaival élve „az osztrák főváros demokratikus és radikális erői szinte egységesen a magyarok védelmére keltek”. A magyar kormány erőfeszítései a bécsi demokratikus sajtóval való jó viszony fenntartására eredményre vezettek. Ebben a sikerben pedig komoly szerepe volt Pulszky Ferencnek.
Bécsi forradalom – magyar felelősség(?)
November 19-én olyan cikk jelent meg a Wiener Zeitung hasábjain – egy másik német nyelvű lap írását átvéve –, mely a magyarokat tette teljes mértékben felelőssé a bécsi forradalom kirobbanásáért. A dinasztiahű hírlapban arról lehetett olvasni, hogy a magyarok szövetségeseket találtak a helyi, aktívan politizáló demokratikus ellenzékiek között. A név nélkül megjelenő cikk írója ezt a „a legtermészetellenesebb” szövetségnek nevezte, amely valaha is köttetett. Ahogy fogalmazott:
„Sajnálatos, hogy a németek […] egy csúnyán rászedett balek szerepét kénytelenek játszani a barátok és ellenségek között egyaránt hazugsággal és csalással közlekedő magyarok mellett! Nincs olyan klub vagy titkos gyűlés, ahol Pulszky úr személyesen vagy az ő alteregói az úgynevezett magyar külügyminisztériumból, akár megrögzött arisztokraták vagy a bécsi zsidó demokrácia emberei, szót nem kértek, hogy Kossuth Ausztria elleni gyalázatos, hitszegő politikáját igazolják…”
A cikkíró szerint a magyarok „gyalázatos mesterkedése” arra épült, hogy az általuk valójában megvetett svábokkal „a legszívélyesebb testvéri barátságot” demonstrálják és ezzel megnyerjék maguknak azokat a német patriótákat, akik a „pánszlávizmus a szláv kongresszus óta kísértő szelleme” miatt már „fel lettek bátorítva” a német–magyar szövetség létrejöttéhez. Sajnálkozva jelentette ki, hogy a németek vitték vásárra a bőrüket azért, hogy „a magyarizmus Ausztria romjain felemelkedhessen”. A magyarok már ekkor „Magyarország elszakadásának tendenciáját” követték, és jól felismerhetően ezt szolgálták „Pulszky bujtogatásai” és a „magyar júdáspénzek” is. Az októberi forradalom kapcsán a cikk kétségbe vonta, hogy az valóban „Bécs és a bécsiek által” szerveződött, és a magyarok mesterkedésének tulajdonította annak kirobbanását, hiszen ahogy ez szerinte „nyilvánvaló” tény, Batthyány és Pulszky az október 5-éről 6-ára virradó éjszaka pénzt osztottak szét a bizalmasaik és a felbujtott munkások között, hogy ezzel készítsék elő a lázongást.
Az osztrák kormány szándékait a magyar vezetés idejekorán felismerte, és a Batthyány által „magyarfalónak” is nevezett bécsi kormánypárti sajtó támadásainak ellensúlyozására helyreigazító cikkeket jelentetett meg a bécsi lapokban. Jórészt a sajtópolitikai kapcsolatrendszerén keresztül igen aktív szerepet betöltő Pulszky Ferenc tevékenysége és a rááldozott anyagi támogatások által válhatott ez lehetővé.
Magyar követ Angliában
A magyar kormány igyekezett a nyugat-európai országokkal jó kapcsolatot kiépíteni, ebből a célból pedig – kitörni próbálva a diplomáciai elszigeteltségből – fontos európai nagyvárosokba küldött követeket. A Batthyány-kormány 1848 tavaszán Pázmándy Dénest és Szalay Lászlót küldte Frankfurtba a tervezett német–magyar szövetség megkötését előkészíteni, Teleki László pedig 48 nyarától Párizsban teljesített hasonlóan fontos diplomáciai feladatot a franciák megnyerése érdekében.
1848–49 fordulóján a magyarok ügye láthatólag rosszul állt: amellett, hogy Windischgrätz elfoglalta Pest-Budát, a nemzetközi politikai helyzet sem volt kedvező. Anglia támogatásának megszerzése nagy jelentőséggel bírt volna Magyarország számára. 1849 februárjában Londonba utazott Pulszky, hogy megpróbáljon lehetőleg magával Lord Palmerston brit külügyminiszterrel tárgyalni a magyar ügy megsegítésének reményében. Pulszky mindent meg is tett a találkozó létrehozásáért és az angliai közvélemény szimpátiájának megszerzéséért, ennek eredményeként jó kapcsolatokat épített ki a radikális párt parlamenti vezetőivel. Pulszkynak végül annyit sikerült elérnie, hogy a követként való hivatalos fogadása elől kitérő Palmerstonnal legalább magánemberként tárgyalhatott. Beszélgetésük során azonban bizonyosságot nyert, hogy az angol külügyminiszter az európai erőegyensúly fontos részének tartotta a Monarchia létét, illetve annak esetleges felbomlásától félve nem támogatta Magyarország önállósulását, és csupán a Béccsel való mihamarabbi magyar megegyezést sürgette.
John Henry Temple, Palmerston lordja, 1846–1851 között az Egyesült Királyság külügyminisztere. John Partridge 1845 körül készült festménye Forrás: Wikimedia Commons
A magyar Függetlenségi nyilatkozat április 14-i kihirdetése után újból felerősödtek a remények Anglia pártfogásának elnyerésére. Májusban Batthyány Kázmér külügyminiszter hivatalos megbízólevelet adott ki Pulszky követi kinevezéséről, de Palmerston továbbra sem volt hajlandó őt hivatalosan fogadni. A Magyarország elleni orosz intervenció június 20-i elindítása után a magyar kormány ismét megpróbált diplomáciai kapcsolatot teremteni. Bár hivatalos szinten újból elutasították a kísérletét, az angliai közvélemény és a parlamenti képviselők egy része mind jobban szimpatizált a magyar szabadságharccal. Ennek jeleként – egyben a magyar diplomáciai erőfeszítések sikereként – az angol sajtóban is egyre gyakrabban jelentek meg a magyarok melletti kiállásról tanúskodó cikkek. Feltehetően részben a közvélemény fokozódó nyomásának hatására az angol kormány lépéseket tett az osztrák udvarnál a magyarokkal való megegyezés elősegítésére, azonban ennél nagyobb eredményt már nem sikerült elérni, mivel az augusztus 13-i világosi fegyverletétel a szabadságharcnak és egyben Pulszky küldetésének is a végét jelentette.
1849 után
A szabadságharc leverése után Pulszky Londonban maradt és jelentős szerepet játszott a magyar emigráció életében, többek között elkísérte Kossuth Lajost angliai és amerikai körútjára (1851–1852). Ezt követően Torinóban telepedett le, a Daily News itáliai tudósítójaként is dolgozott. A magyar emigráció képviselőjeként jó kapcsolatot alakított ki Camillo Cavourral, az egyesült Olasz Királyság első miniszterelnökével. Aktívan részt vett a Dunai Konföderáció tervezetének kidolgozásában is.
A nemzetközi helyzet kedvezőtlen alakulása miatt érzett csalódottságában egy időre visszavonult a politizálástól; a tudomány felé fordult és Firenzébe költözött, ahol főként régészettel és művészettörténettel foglalkozott. 1866-ban Eötvös közbenjárására amnesztiát kapott és hazatérhetett Magyarországra.
A hazai politikai életbe Deák oldalán tért vissza, kormánypárti programmal a szentesi, majd a szécsényi választókerület országgyűlési képviselője lett. A kulturális életben betöltött, meghatározó szerepe alapján nem véletlenül nevezték őt a dualizmus kultúrpápájának (többek között 1869-től 25 éven át vezette a Magyar Nemzeti Múzeumot). A nemzetét életművével számos területen és minőségben szolgáló Pulszky Ferenc 1897. szeptember 9-én, 82 éves korában Budapesten, múzeumi lakásában, szerettei körében tért örök nyugalomra.
