Bibó életművének nagy részében megoldhatatlannak tűnő társadalmi konfliktusokkal foglalkozott. Ezek között egyaránt vannak politikai, világnézeti és kulturális jellegűek. Egyes konfliktusokból háború, polgárháború, forradalom vagy ellenforradalom lesz, másokból „csak" terméketlen viták, amelyeket kölcsönösen monologikus kommunikáció jellemez. A bibói konfliktuselemzések két, egymással ellentétes kulcsfogalom köré szerveződnek. E két fogalom: a politikai egyensúly és a politikai hisztéria. Mindkettő társadalomelméleti alapokra nyúlik vissza, vannak társadalomtörténeti jelentésrétegei is, de mindenekelőtt társadalom-lélektani kategóriák.
Bibó fasizmusról, nacionalizmusról és antiszemitizmusról szóló műveinek megértésénél alapvetően fontos, hogy ezeket politikai hisztériaelemzésekként értelmezzük. A hisztéria mibenlétének tisztázásához azonban előbb azt kell világosan látnunk, hogy Bibó felfogásában mit jelent a politikai egyensúly.
Bibó meggyőződése az volt, hogy minden konfliktus mögött szemben álló értékrendek húzódnak meg, amelyek azonban mindig visszavezethetők egymásra. Az eredmény: a konfliktusok megszüntetése helyett racionalizálásuk, keretek közé terelésük, vagyis eljárássá átalakításuk. Az eljárások a hatalom civilizálását, humanizálását idézik elő azzal, hogy a hatalmi erőviszonyok ténykérdését értékszempontokkal kötik össze, azaz: legitimálják. Bibó számára ebből a szempontból az eszmény a kölcsönös szolgáltatások társadalma volt. Felfogása szerint ehhez az ideálhoz a legközelebb a hűbériség, valamint a hűbéri „előtörténettel” rendelkező modern nyugati társadalmak állnak. Úgy vélte, ezek őriztek meg a legtöbbet a hatalmon levőket is kötelező, valóban kölcsönös szolgáltatások rendszeréből a hatalomkoncentrációhoz vezető rendi, majd osztályszerveződés
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.