Che

A legtöbb ember számára valószínűleg nem sokat mond az 1928-ban az argentínai Rosario városában született Ernesto Rafael Guevara de la Serna neve. Ha azonban becenevét, az argentin dialektus népszerű töltelékszavát, a „che”-t is hozzátesszük (és nevét megszabadítjuk a hispán díszítményektől), akkor már alig akad, aki ne ismerne rá nevére: Che Guevara, ha nem is feltétlenül forradalmárként vagy politikusként, de szimbólumként minden bizonnyal egyike a világ legismertebb embereinek.

Ám e némileg kétes értékű közismertség dacára Che élettörténetében még ma is bőven találunk ismeretlen vagy éppen félremagyarázott epizódokat, nehezen érthető eseményeket. Vajon miként s miért lett az egykori romantikus forradalmárból, botcsinálta államférfiból és sorsüldözte gerillavezérből posztmodern ikon, politikai mítosz és (depolitizált) áruvédjegy? Vannak azonban, akik nem a romantikus forradalmárt látják benne, hanem a véreskezű gyilkost, a kubai forradalom Saint-Justjét vagy éppen egy tehetségtelen terroristát, aki a kubai munkatáborok kialakítója volt, aki csődbe vitte a szigetország cukortermelését, 1962-ben pedig arra biztatta Hruscsovot, hogy az Egyesült Államok elleni nukleáris csapással zárja le a kubai rakétaválságot.

Kétségtelen: Che igencsak összetett személyiség volt, egy lázas, átmeneti korszak gyermeke, szereplője és – nemritkán – alakítója. Nem lehet róla egysíkú, fekete-fehér életrajzot írni: a Kubában megjelenő hivatalos Che-üdvtörténetek éppúgy megnyirbálják a sokrétű valóságot, mint a miami emigránsok által írt, gyalázkodó démonológiai traktátusok.