rubicon

Bethlen Sámuel utódai

Online Plusz a Rubicon 2011/9-10-es lapszámához
5perc olvasás

Bethlen Sámuel (1663–1708) másodszülött fia, György 1730 előtt halt meg. Felesége Korlatovics Katalin volt, s két fiúk György, László (1720–1790) és egy leánya született. György Rhédey Évával élt házasságban. László a marosvásárhelyi kollégium főgondnoka volt, Vajdaszentiványon lakott feleségével, Wass Krisztinával, gyermekeik nem születtek.

Bethlen Imre (1698–1756) Bethlen Sámuel és Nagy Borbála fia a kor szokása szerint, tanulmányai végén külföldi utazást tett. Hazatérvén katonai pályáját a Gyulay ezredben kezdte, ahol kapitányi rangot szerzett. Betegsége miatt felhagyván a katonai pályát főstrázsamesteri méltóságot kapott. 1747-től kővári főkapitány, 1752-től Doboka megyei főispán, 1754-ben guberniumi tanácsos. A református egyház főgondnoka, az udvarhelyi gimnázium támogatója. 1828-ban vette feleséül Gyulay Klárát. Két leányuk született.

Bethlen Farkas (1705–1783) Bethlen Sámuel és Nagy Borbála legkisebb fia katonai pályára lépett, 1737-ben főstrázsamerter. 1737–38-ban küzdött a török ellen. 1741-ben a róla elnevezett Bethlen-ezrednek lett ezredparancsnoka, utóbb tulajdonosa. Harcolt az örökösödési háborúban, s 1745-re már vezérőrnaggyá lépett elő, 1762-ben altábornagy. Családot nem alapított. Vagyonát iskolai, egyházi célokra ajánlotta. Könyv és térkép gyűjteménye említésre méltó.

Bethlen Ádám (1691–1748) Bethlen Sámuel és Nagy Borbála harmad szülött fia, Fehér vármegye főispánja volt 1735 körül, III. Károly kamarása és titkos tanácsosa, 1742-ben főkormányszéki tanácsos. Tevékeny szerepet vállalt a református egyház és iskola életében. Anyagilag is támogatta a marosvásárhelyi kollégiumot, melynek főgondnoki tisztét viselte. 1711-ben vette feleségül az egykori gubernátor, Bánffy György Klára (1692–1767) nevű lányát. Három fiút nevelték fel: Gábort (1712–1768), Miklóst (1720–1798) és Ádámot (1719–1772).

Bethlen Gábor (1712–1768) családja 18. századi történetének legjelentősebb alakja. Fiatal korában Bécsben tartózkodott. 1741-ben kamarás, 1744-ben Doboka vármegye főispánja, 1750-ben Bécsben a kancellária első tanácsosa és az adóügyi bizottság elnöke. További társadalmi felemelkedést remélve, az 1750-es években katolikus hitre tért. 1754-ben már kancellár. Jelentős magánbirtokokat is szerez a kincstári birtokok áruba bocsátásakor. 1764-ben a radnóti, küküllővári, nagyhalmágyi, almakeréki uradalom kerül kezébe. Személyes ellentéte báró Bruckenthal Sámuel tartományi kancellárral olyannyira elfajult, hogy 1765-ben Bethlen Gábor kénytelen volt beadni lemondását. Kancellári tisztségéül kárpótlásul az erdélyi nagyfejedelemség fő udvarmesterévé nevezték ki és Aranygyapjas rendet

Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!

Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:

  • A legújabb Rubicon-lapszámok
  • Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
  • Rubicon Online rovatok cikkei
  • Hirdetésmentes olvasó felület
  • Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők

Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!

Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.