Amikor 1920. március 1-jén a nemzetgyűlés Horthy Miklós altengernagyot kormányzóvá választotta, személyét és a kormányzóság intézményét még mindenki átmeneti megoldásnak gondolta. Hamarosan kiderült azonban, hogy a Habsburg-restaurációra, amiben sokan reménykedtek, a nagyhatalmak ellenállása miatt nincs mód. A kormányzóság így egyre inkább állandó jelleget kezdett ölteni. Horthy Miklós azonban az 1930-as évek második felében már közel 70 éves volt, és egyre többet betegeskedett. Ezért – s a Horthy-dinasztia megteremtése érdekében – egy szűk körben felvetődött, hogy a kormányzót fia helyettesítse.
Törvényes szabályozásHorthy Miklós az utódlási problémát úgy kívánta megoldani, hogy politikai végrendeletében maga jelölne ki két vagy három lehetséges utódot. 1937 nyarán meg is kérte Darányi Kálmán miniszterelnököt, hogy dolgozzanak ki ennek értelmében egy törvényt. Darányi fogalmazványa szerint a parlament csak nyílt szavazással állíthatott volna más jelöltet Horthy jelöltje helyett. Az akkori politikai körülmények között aligha volt elképzelhető, hogy az országgyűlés ilyen módon
Próbálja ki a Rubicon Online-t mindössze 200 Ft-ért, és olvassa a teljes cikket, hirdetések nélkül!
Előfizetőként korlátlan hozzáférést kap minden történelmi tartalmunkhoz:
- A legújabb Rubicon-lapszámok
- Több mint 370 korábbi lapszámunk tartalma
- Rubicon Online rovatok cikkei
- Hirdetésmentes olvasó felület
- Kedvenc cikkek elmentése, könyvjelzők
Az első hónap csak 200 Ft-ba kerül. Próbálja ki!
Már előfizetőnk? Ha már regisztrált a Rubicon Online-on, kattintson ide: BELÉPÉS. Ha még nem rendelkezik felhasználói fiókkal, kattintson ide: REGISZTRÁCIÓ.