Az arisztokrácia válaszútja

Ami­kor 1711 már­ci­u­sá­ban Pálffy Já­nos gróf, a Ma­gyar­or­szág­ra ren­delt csá­szá­ri csa­pa­tok fő­pa­rancs­no­ka és Ká­ro­lyi Sán­dor, a kuruc se­re­gek meg­bí­zott fő­ve­zé­re tár­gya­lás­ra ül­t le Deb­re­cen­ben, hogy a nem sok­kal ké­sőbb Szat­má­ron meg­kö­tött bé­két elő­ké­szít­sék, sze­mé­lyük­ben nem­csak a ma­gyar­or­szá­gi arisz­tok­rá­cia két, po­li­ti­ka­i­lag el­len­té­tes párt­ál­lá­sú tag­ja ta­lál­ko­zott, ha­nem a fő­ren­dek ha­gyo­má­nya­i­ban, mű­velt­sé­gé­ben, szo­ká­sa­i­ban, de még öl­tö­zé­ké­ben is el­té­rő két tag­ja ke­rült szem­be egy­más­sal. Jól rep­re­zen­tál­ták an­nak az át­a­la­ku­lás­nak a két pólusát, ame­lyek között a ha­zai főnemesség mozgott a 17. szá­zad ­vé­ge és a 18. szá­zad kö­ze­pe között. Ká­ro­lyi a múl­tat, a ha­gyo­má­nyos ma­gyar fő­ú­ri ré­te­get kép­vi­sel­te, míg Pálffy egy új, ha­zánk­ban ad­dig ke­vés­sé is­mert arisz­tok­ra­ta­tí­pust je­le­ní­tett meg.