Az Amerika-élmény

1892-ben, a 400. évfordulón, a történésznek és geográfusnak egyaránt kiváló Márki Sándor elsőként foglalta össze a magyar-amerikai kapcsolatok történetét. Nyomdokain lelkes amatőrök gyűjtötték tovább a hiteles és kevésbé hiteles adatokat. Munkáikban túltengenek a kuriózumok, a magyar jelenlét bizonyításának kényszere.

Később sincs ez másképpen. Pivány Jenő 1926-ban a következő sokat sejtető címmel veszi sorra a magyar közreműködést a nagy amerikai sikertörténetben: Magyar-amerikai történelmi kapcsolatok a Columbus előtt időktől... De miről tanúskodnak a művelődéstörténeti adatok?

1574-ben a vallási türelem szigetén, Erdélyben, Kolozsvárott írta meg Paleologus, a közép-európai antitrinitarizmus kiemelkedő alakja a Catechesis christiana című dialógusát. Ennek egyik szereplője, az indián Telephus a maga romlatlanságával, természetes erkölcseivel leplezi le az európaiak képmutatását és irracionális gondolkodását. Az antitrinitáriusok azt tanították, hogy az indiánok nem származhatván Ádámtól és Évától, az eredendő bűnben sem részesek. Míg ugyanezen az alapon a spanyolok – legalábbis kezdetben – az indiánoknak még embermivoltát is tagadták.

Honfitársaink közül elsőként Budai Parmenius István, a kitűnő, latinul verselő költő lépett Amerika földjére egy angol expedíció tagjaként, ám 1583. augusztus 29-én Új-Fundland partjainál a tengerbe veszett. Budai Parmenius még Kolozsvárról vihette magával a romlatlan bennszülöttek lakta ismeretlen tájak iránti vonzódását, akárcsak az Erzsébet-kori Anglia kultuszát, s a várakozást, hogy a kettő találkozásából