A tűzfelelős Erdély

Neveztessék Siegenbürgennek, Transylvániának, Erdélynek vagy Ardealnak, álmodjanak lakói magyarul, németül, románul vagy szerbül, mindannyiuk számára ugyanazt jelenti. Jelenti a vallásszabadságot biztosítót, a kultúrát őrzőt, az iskolát alapítót, vagyis a Megtartó Erőt – a Szülőföldet. Jelentheti, mert a tordai rendi gyűlés 1568-ban Európában elsőként biztosította a szabad vallásgyakorlatot. Jelentheti, mert a Habsburg abszolutizmus és a török hódoltság idején a magyar anyanyelv fellegvára lett, jelentheti, mert amikor a legnagyobb erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor főiskolát alapított Gyulafehérváron, egyházat is szervezett fejedelmi székhelyén a törökök és a saját elnyomó bojárjaik elől menekülő otthont kereső román pásztorok és földművesek számára. Ez a Gyulafehérváron alapított ortodox egyház lett a bölcsője az erdélyi románság kultúrájának.

Mária Terézia korában itt alapították az Erdélyi Státust, amely a protestáns egyházak mintájára a világi hívek bevonásával kezelte az egyházi vagyont. A Státus az anyanyelvű katolikus iskolák, árvaházak, óvodák egész sorát alapította.

Sokáig lehetne sorolni még azokat az erdélyi intézményeket, amelyek e tájat az itt élő népek kultúrájának őrzőjévé, „tűzfelelősévé” emelték.

E feladatának a századfordulóig Erdély töretlenül megfelelt. Így és ezért adhatott otthont 1918-ban 2385 román tannyelvű elemi iskolának, nyolc tanítóképzőnek, s kis számú középiskoláját is azzal ellensúlyozhatta, hogy érvényesnek tekintette a román királyság iskolai bizonyítványait. Így és ezért lehetett, hogy 1918. december elsején, a Gyulafehérvári Határozatok születésének pillanatában az erdélyi, a kelet-magyarországi és a bánáti románságnak mindössze 16 százaléka beszélt az állam nyelvén, azaz magyarul.

A trianoni békeszerződés után az új államhatárok közé került magyarság a régi emlékekből táplálkozva védte iskoláit és anyanyelvét. A királyi hatalom kormányai azonban – akár az 1923-as, akár a később módosított alkotmány alapján kormányoztak, akár diktatúrát alkalmaztak – a magyar tannyelvű oktatás sorvasztásában mit sem különböztek egymástól. A második bécsi döntéssel visszakerült Észak-Erdélyben a Teleki-kormány igyekezett mintaszerű nemzetiségi oktatáspolitikát teremteni. Összesen 1345 román tannyelvű állami elemi iskola működését biztosították Erdély Magyarországhoz visszakerült északi felében. Elrendelték román tannyelvű középiskolák szervezését, s azt is, hogy a román nyelvet – mint az ott élő nemzetiség nyelvét – kötelező érettségi tantárgyként tanítsák a „többségi” iskolákban is.