A századelő nemessége

Vajon kinek volt akár csak elvi lehetősége is arra a 19. század eleji Magyarországon, hogy legalább áttételesen beleszóljon országa – és saját – sorsának alakulásába? A századelőn a szűkebb országterület valamivel több mint hétmillió lakosából hozzávetőlegesen háromszázötvenezer nemes volt – elvileg – abban a helyzetben, hogy hangot adhasson elképzeléseinek.

A szűk körű arisztokrácia személyesen a főrendi táblán – vagy helyettese révén az alsótáblán –, a kiváltságosok gerincét képező köznemesség pedig követei útján az alsótáblán érvényesíthette születési előjogát, a politizálást. A nemesi társadalom létszámát valamivel meghaladó szabad királyi városi lakosság országos politikai szerepét szimbolikusnak tekinthetjük, hiszen a szűkebb Magyarország 45 kiváltságos városa együttesen rendelkezett egyetlen szavazattal az országgyűlésen. Ráadásul ezek a városok sem a kapitalista értelemben vett polgárságot képviselték, hanem az inkább nemesi mentalitású – előjogokkal ellátott, kiváltságőrző – városlakó népességet.

A középszint, a megye teljes mértékben a nemesi társadalom bástyájának bizonyult. A helyi közéletben, a megyei közgyűléseken való részvétel nemcsak nemesi előjog volt, hanem évszázadok során kialakult nemesi életforma is. Annak ellenére igaz ez, hogy a helyi nemességnek csak kis része kapcsolódott be