A rekonstrukció

1865 tavaszán az Észak megnyerte a polgárháborút, de még nem nyerte meg a békét. A Konföderáció összeomlott, a rabszolgaság megszűnt, a déli városok és vasútvonalak romokban hevertek, a gyapotültetvények gazdasági világa megrendült. A győzteseknek azonban nemcsak újjá kellett építeniük a Délt, hanem azt is el kellett dönteniük, milyen feltételekkel térhetnek vissza a „rebellis” államok az Unióba. A déli fehérek nagy része úgy érezte, már megfizette a vereség árát; a felszabadított feketék számára viszont a régi rend gyors helyreállítása a szabadság kiüresítését jelentette volna. A rekonstrukció ezért nem pusztán közjogi rendezés vagy háború utáni újjáépítés volt, hanem legitimációs válság. A győztes Észak előtt három kérdés állt. Gyorsan vissza kell-e fogadni a déli államokat, mintha a kiválás csak múló lázadás lett volna? Át kell-e alakítani a Délt, hogy a Konföderációt fenntartó politikai és társadalmi elit ne térhessen egyszerűen vissza a hatalomba? És milyen jogi státust jelent a szabadság a négymillió felszabadított rabszolga számára?