A „rassz”, a társadalmi nem és a kirekesztés kategóriái

Minden bizonnyal az individualizmus az egyik legamerikaibb eszme, mely hosszú évszázadok óta mélyen áthatja az amerikai gondolkodást és közbeszédet. Hatása az első telepesek vallási-társadalmi nonkonformizmusától a kortárs Amerika identitásmozgalmaiig kimutatható. Az egyén szabadságába és boldogulásába vetett hitről van szó, a társadalom vagy a „külső körülmények” szorításából való kitörés képességéről – azaz arról a gondolkodásról, mely elfogadja és tiszteletben tartja, hogy az egyén átgondolt és megfontolt döntések alapján cselekedjen, vállalva tettei következményeit. Az individualizmus a lelkiismeret és a személyes döntések elsődlegességét jelenti a társadalmi konvenciókkal, az emberek által kodifikált „hivatalos” törvényekkel és a nyájszellemmel szemben.

Ralph Waldo Emerson adja egyik első meghatározását Self-Reliance (Önállóság, 1841) című esszéjében, melyben az egyén és a társadalom feszültségektől terhes kapcsolatát vizsgálva kimondja azt, amit azóta oly magától értetődőnek tekint szinte minden amerikai: az individuum előbbre való a társadalomnál, mely gyakran ellensége az önálló és ekképp szükségszerűen nonkonformista egyénnek. „A társadalom mindenütt szövetkezik tagjai embersége ellen […] Aki ember kíván lenni, annak nonkonformistának kell lennie.” Az a nagy ember, írja Emerson, „aki a tömegben is képes tökéletes nyájassággal megőrizni a magányos függetlenségét.” „Bízz önmagadban”, hangzik a jól ismert emersoni parancs; az egyén hallgasson a saját érzéseit kifejező belső hangokra s mindenkor elvei és meggyőződése szerint cselekedjen; döntéseiben sem a társadalmi normák, sem saját korábbi döntései ne befolyásolják.

Hasonlóképp az amerikai közgondolkodás részévé vált Henry David Thoreau Walden (1854) című könyvének az a része, ahol azokról ír, akik egy „másfajta dobos” (different drummer) ritmusára menetelnek. A Walden talán legismertebb részében Thoreau a belső parancs, illetve a belső parancsnak engedelmeskedő individualisztikus viselkedés apológiáját fogalmazza meg.

„Ha valaki nem tart lépést társaival, ennek talán az az oka, hogy más dobosra hallgat. Hadd meneteljen a maga muzsikájának ütemére, akármilyen lassú is, akármilyen messziről szól. Nem muszáj mindenkinek olyan hamar felnőnie, mint az almafának vagy a tölgynek.”

– Szőllősy Klára ford.

Az önteremtő self-made manről van itt szó, az autonóm individuumról, aki képes saját kezébe venni a sorsát és fel tudja